Suga POV
Van egy olyan érzésem, hogy most kezdődik az életem legborzasztóbb szakasza. Ma reggel bevásárláskor kiderült, hogy az életemre akarnak törni. Egy beazonosíthatatlan kocsiból a nevemet ordítva sorozat lövések zavartak meg a kávém iszogatásában. Rémes a tény, hogy a támadók célpontja pont én vagyok, a Honvédelmi Egyesület egyik legkiemelkedőbb tagja. Ami ennél is rettenetesebb az a cégünk jelenlegi parancsa;
- Ilyen szerencsétlen körülmények közt nem kockáztatjuk önt egyedül hagyni. A társát mostantól szorosan a maga ôreként rendeljük ki.
Így kaptam a nyakamba JungKookot, aki sajnos... még egy amatőr. Pedig ez már a második évünk egymás partnereként.
- Taníts meg úgy célozni, ahogy te csinálod! - nyúlt a tartómban lévő pisztolyomhoz hirtelen, de nem engedtem, hogy kihúzza.
- Tudod, csak azért vagy most minden egyes percben szorosan velem, hogy védj a támadóimtól, s nem azért, hogy megfossz a fegyveremtôl, mégha az edzô teremben is vagyunk s te gyakorolni akarsz.
- Igen, tudom, de én közelebb akarok kerülni hozzád.
- Huh?
"Mi va'?" kérdeztem gondolatban s ezt a kérdést tükrözte az arcom is, de erre ô csak elpirulva éles szemkontaktust teremtett velem, s mintha megremegett volna az a rózsás tekintete;
- K-Közelebb kerülni, mint rangba, Hyung.
Rangba, aha... Világos. Ú-úgy már más.
- De akkor sem adom oda az én saját fegyverem! - nyomtam le a fejét, miután enyhén összekócoltam.
- Suga hyung, akkor mesélj még, taníts! Szavakkal. Mond, hogy lehetnék nem amatőr a szemeidben?
- Tanuld meg, hogy ha előre nézel, és meg is indulsz előre, minden a tied lehet.
- Tényleg, ezt már mondtad. Mit is takar?
- Ha gyorsan kell cselekedni, s támadásban bizony azt kell, akkor válaszd mindig a legjobb és a legkényelmesebb utat, azt indulj el rajta, s a győzelem az a minden, ami a tied lesz.
Rengeteget beszélgettünk, mint mindig, de amikor hazatértem - vele együtt az oldalamon - hirtelen nyomasztó csöndbe burkolózott a tér köztünk. Igaz is, először van nálam.
- Szóval... - bátorkodtam a bámészkodó tekintetéhez szólnom. - Most haza mész pár cuccodért?
- Dehogy-dehogy. Tudod, Hyung, én a szomszéd város szomszédjában lakom. Nem engedhetem meg magamnak, hogy annyi ideig magadra hagyjalak.
- Te olyan messze laksz!?... Uhhh Akkor ez a rám vigyázósdi most biztosan nagy gondo---
- Egyáltalán nem! Nem, ez nekem csak jó~
- Huh?
- A-Akarom mondani - köszörülte meg a torkát az elôbb túlságosan felszökött hangja miatt. - Nem okoz gondot, hogy az otthonomtól távol kell töltenem az estéimet.
- O-Oke. Na és akkor hogy tervezed a ruházatot? Kölcsön kérsz tôlem?
- "Kölcsön"?
- Odaadhatok akármilyen ruhát, csak kérd.
- J-Jó - bambult rám, de igazán furán, aztán észhez tért s még a kezei rángatásával is próbált kommunikálni. Ezt nevezik hibás (s kurva zavaró) gesztikulálásnak. - de majd ammm izé... egy olyan... mi... ilyen költöztetô szerû emböc, hapek, dolgozó fogja nekem ide szállítani a cuccaimat, így m-minden oke - mutatta a körös okay jelet, s mintha lenyugodott volna. - Elméletileg hamarosan itt lesz.
Abból a hamarosanból viszont semmi sem lett.
- Biztos a késô esti forgalom - mentem oda mellé a bejárati ajtóhoz s egy kevéske teával kínáltam ôt.
- Ammm Áll még az ajánlat, hogy használhatom a ruháidat, Hyung?
- Persze - veregettem meg vállait, s meg se kérdeztem, hogy mit hozzak, hanem már mentem is. Mivel elôl volt az, amit szántam neki, ezért gyorsan vissza tudtam menni. JungKook már hálálkodott is;
- Köszönöm, Hyung s bocsánat a kelleme--
- Ugyan - dobtam oda a köntösöm, de valamiért nem nyújtotta ki a kezeit. L-Lefagyott!? Mi ez!? Túlterhelt android? A fejére érkezett a köntösöm, mire ô furán remegô kezekkel markolt bele.
- Ez... Ez... - lélegzet nagyokat s hangosakat.
- M-Mi az!?...
- Milyen puha és illatos! - csuklott rekedtesen, miközben lassan le tudta húzta a fejérôl. - Ez háló- vagy fürdőköpeny?
- Mindkettô... De most azért hoztam, hogy majd fürdés után felvedd. Annyira kényelmes, mint amennyire puha.. Én gyakran hordom fürdés után.
- "F-F-Fürdés után"!?
- Hja...
- Kiszállsz a kádból és csak úgy magadra teríted!?
- Igen... Azt szoktam... Mivel fürdőköpeny, felszívja a vizet.
- De-De-De akkor e-ez közvetlenül ér a te--
- Mi bajod!? Nyugodj már le!!! Felôlem fél napig is itt remeghetsz meg cseveghetsz a fürdőköpenyemmel, de ne gőzölögjön már a fejed! Tök gáz...
- Sajnálom! - borult térdeire, s felnyújtotta nekem a fürdőköpenyt. - Én ezt n-nem érdemlem meg! Nincs jogomban Suga hyung kedvességével visszaélni!
Ez egy hülye!?... Mirôl hadovál? Ha még több furcsaság fog kiderülni róla az elkövetkezô napokban, vagy csupán csak az órákban, én... nem a gyilkosaim miatt fogom veszélybe érezni magam, hanem a kölyök hülyeségei lesz az oka.
- Hyung, hol fogok aludni?
- Arra gondoltam, hogy nem akarlak se a földre, se a fotelbe küldeni, ezért együtt alszunk. Francia ágyam van.
Ennyit mondtam. Esküszöm, csak ennyit, s még nem is mozogtam közben, de ô fejjel lefelé került a földre. Mintha vérezni kezdett volna az orra...
- JungKook, szeretnéd, hogy hívjam a mentôket?
Végül csak elment egy nyugtató fürdőzésre. Végre. Még egy órája sincs itt, már aggodalmakat okoz... Mintha nem lenne elég az állandó munkanapi stressz, a fuldokló lelkiismeret mikor látom ôt... Olyan gyötrő érzés...
- Huh!? Suga... hyung...
A belső hang szemrehányóan ordít velem, gonoszan, s aljasan rávesz... Rávesz, hogy megbámuljam az általam megcsonkított testet. "Látod azt a karján? Az nem csak egy kis karcolás ám, hanem egy súlyosan mély sötét heg, amit bizony a te fegyvered okozott" - vágja hozzám minden egyes alkalommal a kínzó lelkiismeret, holott tudja, mennyire megrázó JungKook puszta látványa is.
- B-Bocsánat... Nem tudtam, hogy itt vagy a nappaliban - nyelt nagyot és még jobban betakarta a fürdôtôl párás testét. A törölközô elrejtette a szoba fényeivel dacoló meztelen bôrét a viaszként fehérlô kulcscsontja aljától a forró víztől enyhén bepirosodott térdeiig, de... A válla fedetlensége alatt, a karján tagadhatatlanul ott látszódott a fekete bűnöm. "Milyen elfogadhatatlan pecsét, irgalmatlan megbélyegzés..." - a tekintetem is ezeket a gondolatokat sugallhatta, miközben ôt, azaz azt a sebhelyet bámultam akarat nélkül, ott JungKook elôtt erőtlenül állva. Ô észre vette az arckifejezésemet, mire értelemszerûen meg is ijedt és a törölközô egyik végét kihalászta, hogy azzal... elbújtassa a heget szempárom elôl. Dermedten elnézett, összehúzta magát és szavak nélkül kérlelte, hogy ne növesszem még hatalmasabbá ezt a kellemetlen légkört... De én mégis... Mégis... Úgy érzem, hogy látnom kell a tiszta testén a miattam bemocskolódott apró, de jelentôs részt. Látni akarom, szembesülni a kegyetlen ténnyel.
Közelebb mentem hát JungKookhoz és saját kezűleg intézkedtem;
- Ahh ne... - visszakozott, de nem tehetett elenne semmit, hogy ne vegyem ki a kezéből, majd húzzam le a törölközôtt az imént eltakart sebhelyrôl. - S-Suga hyung n-ne!... Ne nézd!...
Muszáj néznem, hisz megbocsátani úgy sem fogom magamnak.
Az első évben történt, amikor már úgy-ahogy összeszoktunk, hogy mindkettőnknek új társa van. Egyszer egy magas veszély szintű bevetésre küldtek velünk együtt négy személyt. A csekély létszám biztosan azért lehetett, mert megbíztak bennünk, főleg bennem. Én is bíztam magamban, nem aggódtam, még akkor sem aggódtam, mikor a partnerem, JungKook hirtelen eltűnt mellôlem. Azt gondoltam, hogy megfutamodott és meghátrált, így nem törődtem a hollétével, csak a vége érdekelt már a hosszúnak elnyúlt francos küldetésnek. Igen, semmi törődőmség, feszültség vagy aggodalom, csak sietség. Azokban a percekben kétségtelenül hittem benne, hogy a szokásos nyugodtságom még jó sokáig az én oldalamon fog állni. Ezt hittem. Aztán támadásba lendültem és a vér életemben először fagyott meg a lábaimban. Egy emberi pajzzsal találtam magamat szemben. JungKookot tartották elôttem. A síri csöndben egyikünk sem ordított, meg sem nyekkent, csak a fegyver robbanás szerû hangja tôrte meg a köztünk lévô teret, ami az én kezembôl sült el, s a golyója a partneremet sebezte.
A vak sietségem után már késô volt JungKook nevét hajtogatnom. Ô pedig hiába mondta, hogy csak a karja, az akkor is az én lôvésem volt, ezért a tett... megbocsáthatatlan.
- Suga hyung... S-Sajnálom. Ha tudtam volna, hogy pont a szemeid elôtt jövök ki, nem jelentem meg volna egy száll törölközôben. Hidd el nekem; A legkevésbé sem akartam, hogy lásd.
- Ugyan - feleltem pislogva, majd tovább tükröződött a szivárványhártyámban a sötét heg. A szememet csak a sebhely érdekelte. - Ne is törődj velem...
- De igen! - szólt határozottan és nekem esve átölelt. Milyen közvetlen... - Igen is törődöm, hiszen ez rosszul esik neked, én pedig nem akarom... nem akarom - markolt bele a pólómba és az Istenért sem tudta befejezni a mondatát. Szinte már dadogott, én pedig nem tehettem mást, mint hogy ott maradtam a karjai közt.
- Nyugodj már le, te kölyök... - húztam el a szám, hisz már azóta idegroncs vagyok, mióta meglőttem. Ezen nem lehet már csak úgy változtatni.
Motyogtam gondolatban, miközben JungKook homloka még mindig a vállamon nehezedett. Ölelt. Mintha az vigasztalni tudna...
- Kaphatok egy hosszú-ujjút alváshoz is?
Hosszú-ujjút?... Most hogy mondja... Mikor elôször találkoztam vele szinte mindig csak trikókat viselt, néha megesett, hogy pólót. Emlékszem... Szín tisztán emlékszem, hogy mondta is, mennyivel kényelmesebb neki szabad karokkal fegyvert fogni. De... Ha felidézem az emlékképeimet, utoljára csak annak a küldetésnek a napján viselt rövid-ujjú felsőt, utána mindig csak... hosszú-ujjút.
- JungKook...
- Kérlek. Nem akarom, hogy lásd - lépett el tôlem, és egyik tenyerét a sebre simította. - Ne is gondolj rá, r-rendben? - mosolygott rám, mire bólintottam, de csak reflexbôl, csak úgy, hisz őszintén; hogyan tudnám kiverni a fejembôl a saját hibámból megsebesített testét pont most, mikor mellettem fog feküdni ma s még kitudja mennyi ideig.
Reggel arra ébredtem, hogy JungKook úgy visítozik, mint egy lány.
- Túl éltem! Túl éltem az egész éjszakát vele! Igaz, alig aludtam, de yeeeah!
- Persze, hogy túl élted, hisz a lakhelyem titkosított. Ne aggódj, amíg a lakásomon vagyunk nincs veszély.
- Huh? - nézett hátra rám igazán lefagyott tekintettel.
- T-Te fent vagy?... H-Hallottad, amit az elôbb m-mondtam?
- I-Igen... Épp ezért magyaráztam az elôbbit.
- Ohhmyygod! - pattant fel az ágyról és az arcát fogva futott el.
Fura.
Hétvége van, így itthon tudunk maradni. Nem lenne érdemes elhagynom a lakást. Viszont a partneremnek;
- JungKook, nem gondolod, hogy történt valami fura azzal a szállítóval, ami tegnap hozta volna a holmidat? - kérdeztem rá, mikor egy délutáni teára csak úgy leültünk.
- De... Gondolkodtam rá, csak nem szívesen hagynálak a védelmem kívül, amíg lecsekkolom, hogy mi a helyzet a házam táján.
- Egy elsô osztályú ügynök vagyok, JungKook. Amit most mondtál az számomra sért--
- Tudom, tudom, Hyung, bocsi. Amm Használhatom a laptopodat? Bejelentkezhetnék az otthoni kamera hálózatba.
- Persze - engedtem meg, mire ô bele is fogott ebbe a bonyolult incidensbe, ami komolyan idegtépően sok idôt igényelt. Azt hittem nem is fog ma végezni, annyira hosszadalmas, de szerencsére nem lett igazam. Rá is kérdeztem, hogy mi a helyzett az otthonában, mikor kijött a fürdôbôl.
- Ohh még nem töltődött az be. Kell még jó pár óra.
Ez egy vicc!?
Mindenesetre lefeküdtem, s ô is jött velem.
- Hyung, holnap nem megyünk be az edzô terembe? Gyakorolni a célzást.
- Aki gyakorolni tudja a célzást, az csak te vagy. Így minek menjek én is?...
- Mert... Szeretem, ha megdicsérsz - válaszolt, és furcsálltam, ahogy közelebb húzódott és fejét ráemelte a vállamra. Valami dalocskát hümmögve feküdt rajtam.
- JungKook, te--
Ekkor megszólalt kintrôl a laptop.
- Ez a hang a jelzés lesz. Betöltött!
- Akkor most tapsolok - mondtam, mire ô már futott is a számítógéphez, majd még sietősebben trappolt vissza;
- K-Kiveszek egy kinti hosszú-ujjút, jó? - zihált, én pedig bólintottam, erre ô már kapta is le magáról a pizsama hosszú-ujjút és meztelen felsô testének látványából épp eleget nyújtott ahhoz, hogy bámulni kezdjem (nem csak a heget, de mindenét), majd magára húzta a másik felsôt. Csak mielôtt elhúzta volna a csíkot vette észre, hogy néztem ôt. - Bocsánat, hogy elôtted öltöztem át...
- Semmi...
- S-Sietek vissza!
Amúgy... Mi... Mi történt ilyen hirtelen? Mit láthatott a kamerán? Vajon meg kéne néznem? Lehet, hogy fontos dolog... Hjam, megnézem! Feltéve, ha bekapcsolva hagyta...
Oda mentem a laptophoz, de nem hittem volna, hogy ez fog fogadni.
- Ez... Basszus!
Fordultam gyorsan sarkon majdnem elcsúszva a parkettán, hisz nagy baj van! Nagyon nagy baj! Hihetetlen! Az otthonában valami tüzes háborús övezet alakult ki a Honvédelmi Ügynökség és egy ellenkezô banda közt, bár ezt mégis csak nagyban leszarom! A problémám, hogy JungKook nélkülem eredt oda!
- JungKook!!! - kiabáltam ki, a lépcsôházba kilépve, de semmi választ nem kaptam.
A rohadt életbe oda rohant amatôrôsdit játszani!!!
- Hogy az a... Hogy az a... Hogy meri!? S ha valami baja esik?... - futottam le a lépcsôn, de tudtam, hogy nem fogom megtalálni JungKookot, fôleg nem utolérni.
A francba is! Aggódom érte!
"Hogy tudnék a leggyorsabban eljutni a szomszéd város szomszédjába!?" - gondolkoztam, mire elôkaptam a telefonomat;
- Halló, Honvédelmi Központ! Azonnal intézzék el, hogy eljussak JungKook házához! Most! Az ügy nem tűr ha--
- Nem lehet, Suga ügynök, sajnáljuk. Ön miatt törtek be a partnere otthonába. Önt illetve önről keresnek információkat. Rengeteg ügynököt kiküldtünk a helyszín--
- Pofádat befogod, és azonnal segítesz a partnerem után menni!
Ohhh hogy mindenért kiabálnia kell az embernek! Végül csak kaptam egy sofôrôs autót, csak... el ne késsek! Rohadékok, hogy nem értesítettek minket!
Megértem, hogy a Honvédelmi Egyesület védeni akarja az egyik legkiválóbb ügynöküket, de ha az orrvadászoknak rám fáj a foguk, azért ne más szenvedjen!
Ezzel a gondolattal érkeztem meg a már füstôlô házhoz és a teljes felszerelésemmel már ugrottam is be az ablakon, s amíg az üvegszilánkok lehullottak a parkettára, két pisztolyommal pár jól elsütött lövéssel sikeresen segítettem a Honvédelmi társaimnak.
- Tudtam, hogy nekem is ide kell sietnem.
- Hyung!... - hallottam meg JungKook hangját és a nem is olyan sűrű, de mégis csak kormos füstben hunyorogva keresni kezdtem ôt. Egy nem Honvédelmi ügynök terítette ôt két vállra. Ezt nem engedhettem! Neki mentem az illetőnek. A mögötte pattogó tűzbe löktem (nem életveszélybe, de ép elég nagy pánikba.) A lényeg, hogy segítettem JungKooknak a csávó csizmája alól kimászni.
Viszont mikor pontot tettünk a támadók elhárításának végére, nem volt idilli. JungKook nagyon le volt törve, ami érthető, hisz mégis csak az ô otthona változott csatatérré...
A sok leégett holmi közt sokáig egy széles falinaptárt bámult, ami elég rendesen megpörkölődött. Szomorúan nézte, hogy jó pár lapja hamuként hever a földön. Ahogy onnan el sétált, kíváncsiságból én is megnéztem ezt az igen csak fontos dolgot JungKooknak. Úgy látszik egy egyszerû éves naptár, ami most pár évvel megszegényedett. Közelebbről megnézve nagyon sok jegyzete van itt minden egyes napnak a kockájában...
"Együtt ebédeltünk és ugyanazt ettük." "Azt mondta, kicsivel ügyesebb lettem." "Egy küldetés után dicséretként megsimogatta a fejem (fáradt volt)." "Véletlenül a bal felső karomban lőtt." "Aggódott értem."
- JungKook... Te...
| 2 |
Van egy olyan érzésem, hogy most kezdődik az életem legborzasztóbb szakasza. Ma reggel bevásárláskor kiderült, hogy az életemre akarnak törni. Egy beazonosíthatatlan kocsiból a nevemet ordítva sorozat lövések zavartak meg a kávém iszogatásában. Rémes a tény, hogy a támadók célpontja pont én vagyok, a Honvédelmi Egyesület egyik legkiemelkedőbb tagja. Ami ennél is rettenetesebb az a cégünk jelenlegi parancsa;
- Ilyen szerencsétlen körülmények közt nem kockáztatjuk önt egyedül hagyni. A társát mostantól szorosan a maga ôreként rendeljük ki.
Így kaptam a nyakamba JungKookot, aki sajnos... még egy amatőr. Pedig ez már a második évünk egymás partnereként.
- Taníts meg úgy célozni, ahogy te csinálod! - nyúlt a tartómban lévő pisztolyomhoz hirtelen, de nem engedtem, hogy kihúzza.
- Tudod, csak azért vagy most minden egyes percben szorosan velem, hogy védj a támadóimtól, s nem azért, hogy megfossz a fegyveremtôl, mégha az edzô teremben is vagyunk s te gyakorolni akarsz.
- Igen, tudom, de én közelebb akarok kerülni hozzád.
- Huh?
"Mi va'?" kérdeztem gondolatban s ezt a kérdést tükrözte az arcom is, de erre ô csak elpirulva éles szemkontaktust teremtett velem, s mintha megremegett volna az a rózsás tekintete;
- K-Közelebb kerülni, mint rangba, Hyung.
Rangba, aha... Világos. Ú-úgy már más.
- De akkor sem adom oda az én saját fegyverem! - nyomtam le a fejét, miután enyhén összekócoltam.
- Suga hyung, akkor mesélj még, taníts! Szavakkal. Mond, hogy lehetnék nem amatőr a szemeidben?
- Tanuld meg, hogy ha előre nézel, és meg is indulsz előre, minden a tied lehet.
- Tényleg, ezt már mondtad. Mit is takar?
- Ha gyorsan kell cselekedni, s támadásban bizony azt kell, akkor válaszd mindig a legjobb és a legkényelmesebb utat, azt indulj el rajta, s a győzelem az a minden, ami a tied lesz.
Rengeteget beszélgettünk, mint mindig, de amikor hazatértem - vele együtt az oldalamon - hirtelen nyomasztó csöndbe burkolózott a tér köztünk. Igaz is, először van nálam.
- Szóval... - bátorkodtam a bámészkodó tekintetéhez szólnom. - Most haza mész pár cuccodért?
- Dehogy-dehogy. Tudod, Hyung, én a szomszéd város szomszédjában lakom. Nem engedhetem meg magamnak, hogy annyi ideig magadra hagyjalak.
- Te olyan messze laksz!?... Uhhh Akkor ez a rám vigyázósdi most biztosan nagy gondo---
- Egyáltalán nem! Nem, ez nekem csak jó~
- Huh?
- A-Akarom mondani - köszörülte meg a torkát az elôbb túlságosan felszökött hangja miatt. - Nem okoz gondot, hogy az otthonomtól távol kell töltenem az estéimet.
- O-Oke. Na és akkor hogy tervezed a ruházatot? Kölcsön kérsz tôlem?
- "Kölcsön"?
- Odaadhatok akármilyen ruhát, csak kérd.
- J-Jó - bambult rám, de igazán furán, aztán észhez tért s még a kezei rángatásával is próbált kommunikálni. Ezt nevezik hibás (s kurva zavaró) gesztikulálásnak. - de majd ammm izé... egy olyan... mi... ilyen költöztetô szerû emböc, hapek, dolgozó fogja nekem ide szállítani a cuccaimat, így m-minden oke - mutatta a körös okay jelet, s mintha lenyugodott volna. - Elméletileg hamarosan itt lesz.
Abból a hamarosanból viszont semmi sem lett.
- Biztos a késô esti forgalom - mentem oda mellé a bejárati ajtóhoz s egy kevéske teával kínáltam ôt.
- Ammm Áll még az ajánlat, hogy használhatom a ruháidat, Hyung?
- Persze - veregettem meg vállait, s meg se kérdeztem, hogy mit hozzak, hanem már mentem is. Mivel elôl volt az, amit szántam neki, ezért gyorsan vissza tudtam menni. JungKook már hálálkodott is;
- Köszönöm, Hyung s bocsánat a kelleme--
- Ugyan - dobtam oda a köntösöm, de valamiért nem nyújtotta ki a kezeit. L-Lefagyott!? Mi ez!? Túlterhelt android? A fejére érkezett a köntösöm, mire ô furán remegô kezekkel markolt bele.
- Ez... Ez... - lélegzet nagyokat s hangosakat.
- M-Mi az!?...
- Milyen puha és illatos! - csuklott rekedtesen, miközben lassan le tudta húzta a fejérôl. - Ez háló- vagy fürdőköpeny?
- Mindkettô... De most azért hoztam, hogy majd fürdés után felvedd. Annyira kényelmes, mint amennyire puha.. Én gyakran hordom fürdés után.
- "F-F-Fürdés után"!?
- Hja...
- Kiszállsz a kádból és csak úgy magadra teríted!?
- Igen... Azt szoktam... Mivel fürdőköpeny, felszívja a vizet.
- De-De-De akkor e-ez közvetlenül ér a te--
- Mi bajod!? Nyugodj már le!!! Felôlem fél napig is itt remeghetsz meg cseveghetsz a fürdőköpenyemmel, de ne gőzölögjön már a fejed! Tök gáz...
- Sajnálom! - borult térdeire, s felnyújtotta nekem a fürdőköpenyt. - Én ezt n-nem érdemlem meg! Nincs jogomban Suga hyung kedvességével visszaélni!
Ez egy hülye!?... Mirôl hadovál? Ha még több furcsaság fog kiderülni róla az elkövetkezô napokban, vagy csupán csak az órákban, én... nem a gyilkosaim miatt fogom veszélybe érezni magam, hanem a kölyök hülyeségei lesz az oka.
- Hyung, hol fogok aludni?
- Arra gondoltam, hogy nem akarlak se a földre, se a fotelbe küldeni, ezért együtt alszunk. Francia ágyam van.
Ennyit mondtam. Esküszöm, csak ennyit, s még nem is mozogtam közben, de ô fejjel lefelé került a földre. Mintha vérezni kezdett volna az orra...
- JungKook, szeretnéd, hogy hívjam a mentôket?
Végül csak elment egy nyugtató fürdőzésre. Végre. Még egy órája sincs itt, már aggodalmakat okoz... Mintha nem lenne elég az állandó munkanapi stressz, a fuldokló lelkiismeret mikor látom ôt... Olyan gyötrő érzés...
- Huh!? Suga... hyung...
A belső hang szemrehányóan ordít velem, gonoszan, s aljasan rávesz... Rávesz, hogy megbámuljam az általam megcsonkított testet. "Látod azt a karján? Az nem csak egy kis karcolás ám, hanem egy súlyosan mély sötét heg, amit bizony a te fegyvered okozott" - vágja hozzám minden egyes alkalommal a kínzó lelkiismeret, holott tudja, mennyire megrázó JungKook puszta látványa is.
- B-Bocsánat... Nem tudtam, hogy itt vagy a nappaliban - nyelt nagyot és még jobban betakarta a fürdôtôl párás testét. A törölközô elrejtette a szoba fényeivel dacoló meztelen bôrét a viaszként fehérlô kulcscsontja aljától a forró víztől enyhén bepirosodott térdeiig, de... A válla fedetlensége alatt, a karján tagadhatatlanul ott látszódott a fekete bűnöm. "Milyen elfogadhatatlan pecsét, irgalmatlan megbélyegzés..." - a tekintetem is ezeket a gondolatokat sugallhatta, miközben ôt, azaz azt a sebhelyet bámultam akarat nélkül, ott JungKook elôtt erőtlenül állva. Ô észre vette az arckifejezésemet, mire értelemszerûen meg is ijedt és a törölközô egyik végét kihalászta, hogy azzal... elbújtassa a heget szempárom elôl. Dermedten elnézett, összehúzta magát és szavak nélkül kérlelte, hogy ne növesszem még hatalmasabbá ezt a kellemetlen légkört... De én mégis... Mégis... Úgy érzem, hogy látnom kell a tiszta testén a miattam bemocskolódott apró, de jelentôs részt. Látni akarom, szembesülni a kegyetlen ténnyel.
Közelebb mentem hát JungKookhoz és saját kezűleg intézkedtem;
- Ahh ne... - visszakozott, de nem tehetett elenne semmit, hogy ne vegyem ki a kezéből, majd húzzam le a törölközôtt az imént eltakart sebhelyrôl. - S-Suga hyung n-ne!... Ne nézd!...
Muszáj néznem, hisz megbocsátani úgy sem fogom magamnak.
Az első évben történt, amikor már úgy-ahogy összeszoktunk, hogy mindkettőnknek új társa van. Egyszer egy magas veszély szintű bevetésre küldtek velünk együtt négy személyt. A csekély létszám biztosan azért lehetett, mert megbíztak bennünk, főleg bennem. Én is bíztam magamban, nem aggódtam, még akkor sem aggódtam, mikor a partnerem, JungKook hirtelen eltűnt mellôlem. Azt gondoltam, hogy megfutamodott és meghátrált, így nem törődtem a hollétével, csak a vége érdekelt már a hosszúnak elnyúlt francos küldetésnek. Igen, semmi törődőmség, feszültség vagy aggodalom, csak sietség. Azokban a percekben kétségtelenül hittem benne, hogy a szokásos nyugodtságom még jó sokáig az én oldalamon fog állni. Ezt hittem. Aztán támadásba lendültem és a vér életemben először fagyott meg a lábaimban. Egy emberi pajzzsal találtam magamat szemben. JungKookot tartották elôttem. A síri csöndben egyikünk sem ordított, meg sem nyekkent, csak a fegyver robbanás szerû hangja tôrte meg a köztünk lévô teret, ami az én kezembôl sült el, s a golyója a partneremet sebezte.
A vak sietségem után már késô volt JungKook nevét hajtogatnom. Ô pedig hiába mondta, hogy csak a karja, az akkor is az én lôvésem volt, ezért a tett... megbocsáthatatlan.
- Suga hyung... S-Sajnálom. Ha tudtam volna, hogy pont a szemeid elôtt jövök ki, nem jelentem meg volna egy száll törölközôben. Hidd el nekem; A legkevésbé sem akartam, hogy lásd.
- Ugyan - feleltem pislogva, majd tovább tükröződött a szivárványhártyámban a sötét heg. A szememet csak a sebhely érdekelte. - Ne is törődj velem...
- De igen! - szólt határozottan és nekem esve átölelt. Milyen közvetlen... - Igen is törődöm, hiszen ez rosszul esik neked, én pedig nem akarom... nem akarom - markolt bele a pólómba és az Istenért sem tudta befejezni a mondatát. Szinte már dadogott, én pedig nem tehettem mást, mint hogy ott maradtam a karjai közt.
- Nyugodj már le, te kölyök... - húztam el a szám, hisz már azóta idegroncs vagyok, mióta meglőttem. Ezen nem lehet már csak úgy változtatni.
Motyogtam gondolatban, miközben JungKook homloka még mindig a vállamon nehezedett. Ölelt. Mintha az vigasztalni tudna...
- Kaphatok egy hosszú-ujjút alváshoz is?
Hosszú-ujjút?... Most hogy mondja... Mikor elôször találkoztam vele szinte mindig csak trikókat viselt, néha megesett, hogy pólót. Emlékszem... Szín tisztán emlékszem, hogy mondta is, mennyivel kényelmesebb neki szabad karokkal fegyvert fogni. De... Ha felidézem az emlékképeimet, utoljára csak annak a küldetésnek a napján viselt rövid-ujjú felsőt, utána mindig csak... hosszú-ujjút.
- JungKook...
- Kérlek. Nem akarom, hogy lásd - lépett el tôlem, és egyik tenyerét a sebre simította. - Ne is gondolj rá, r-rendben? - mosolygott rám, mire bólintottam, de csak reflexbôl, csak úgy, hisz őszintén; hogyan tudnám kiverni a fejembôl a saját hibámból megsebesített testét pont most, mikor mellettem fog feküdni ma s még kitudja mennyi ideig.
Reggel arra ébredtem, hogy JungKook úgy visítozik, mint egy lány.
- Túl éltem! Túl éltem az egész éjszakát vele! Igaz, alig aludtam, de yeeeah!
- Persze, hogy túl élted, hisz a lakhelyem titkosított. Ne aggódj, amíg a lakásomon vagyunk nincs veszély.
- Huh? - nézett hátra rám igazán lefagyott tekintettel.
- T-Te fent vagy?... H-Hallottad, amit az elôbb m-mondtam?
- I-Igen... Épp ezért magyaráztam az elôbbit.
- Ohhmyygod! - pattant fel az ágyról és az arcát fogva futott el.
Fura.
Hétvége van, így itthon tudunk maradni. Nem lenne érdemes elhagynom a lakást. Viszont a partneremnek;
- JungKook, nem gondolod, hogy történt valami fura azzal a szállítóval, ami tegnap hozta volna a holmidat? - kérdeztem rá, mikor egy délutáni teára csak úgy leültünk.
- De... Gondolkodtam rá, csak nem szívesen hagynálak a védelmem kívül, amíg lecsekkolom, hogy mi a helyzet a házam táján.
- Egy elsô osztályú ügynök vagyok, JungKook. Amit most mondtál az számomra sért--
- Tudom, tudom, Hyung, bocsi. Amm Használhatom a laptopodat? Bejelentkezhetnék az otthoni kamera hálózatba.
- Persze - engedtem meg, mire ô bele is fogott ebbe a bonyolult incidensbe, ami komolyan idegtépően sok idôt igényelt. Azt hittem nem is fog ma végezni, annyira hosszadalmas, de szerencsére nem lett igazam. Rá is kérdeztem, hogy mi a helyzett az otthonában, mikor kijött a fürdôbôl.
- Ohh még nem töltődött az be. Kell még jó pár óra.
Ez egy vicc!?
Mindenesetre lefeküdtem, s ô is jött velem.
- Hyung, holnap nem megyünk be az edzô terembe? Gyakorolni a célzást.
- Aki gyakorolni tudja a célzást, az csak te vagy. Így minek menjek én is?...
- Mert... Szeretem, ha megdicsérsz - válaszolt, és furcsálltam, ahogy közelebb húzódott és fejét ráemelte a vállamra. Valami dalocskát hümmögve feküdt rajtam.
- JungKook, te--
Ekkor megszólalt kintrôl a laptop.
- Ez a hang a jelzés lesz. Betöltött!
- Akkor most tapsolok - mondtam, mire ô már futott is a számítógéphez, majd még sietősebben trappolt vissza;
- K-Kiveszek egy kinti hosszú-ujjút, jó? - zihált, én pedig bólintottam, erre ô már kapta is le magáról a pizsama hosszú-ujjút és meztelen felsô testének látványából épp eleget nyújtott ahhoz, hogy bámulni kezdjem (nem csak a heget, de mindenét), majd magára húzta a másik felsôt. Csak mielôtt elhúzta volna a csíkot vette észre, hogy néztem ôt. - Bocsánat, hogy elôtted öltöztem át...
- Semmi...
- S-Sietek vissza!
Amúgy... Mi... Mi történt ilyen hirtelen? Mit láthatott a kamerán? Vajon meg kéne néznem? Lehet, hogy fontos dolog... Hjam, megnézem! Feltéve, ha bekapcsolva hagyta...
Oda mentem a laptophoz, de nem hittem volna, hogy ez fog fogadni.
- Ez... Basszus!
Fordultam gyorsan sarkon majdnem elcsúszva a parkettán, hisz nagy baj van! Nagyon nagy baj! Hihetetlen! Az otthonában valami tüzes háborús övezet alakult ki a Honvédelmi Ügynökség és egy ellenkezô banda közt, bár ezt mégis csak nagyban leszarom! A problémám, hogy JungKook nélkülem eredt oda!
- JungKook!!! - kiabáltam ki, a lépcsôházba kilépve, de semmi választ nem kaptam.
A rohadt életbe oda rohant amatôrôsdit játszani!!!
- Hogy az a... Hogy az a... Hogy meri!? S ha valami baja esik?... - futottam le a lépcsôn, de tudtam, hogy nem fogom megtalálni JungKookot, fôleg nem utolérni.
A francba is! Aggódom érte!
"Hogy tudnék a leggyorsabban eljutni a szomszéd város szomszédjába!?" - gondolkoztam, mire elôkaptam a telefonomat;
- Halló, Honvédelmi Központ! Azonnal intézzék el, hogy eljussak JungKook házához! Most! Az ügy nem tűr ha--
- Nem lehet, Suga ügynök, sajnáljuk. Ön miatt törtek be a partnere otthonába. Önt illetve önről keresnek információkat. Rengeteg ügynököt kiküldtünk a helyszín--
- Pofádat befogod, és azonnal segítesz a partnerem után menni!
Ohhh hogy mindenért kiabálnia kell az embernek! Végül csak kaptam egy sofôrôs autót, csak... el ne késsek! Rohadékok, hogy nem értesítettek minket!
Megértem, hogy a Honvédelmi Egyesület védeni akarja az egyik legkiválóbb ügynöküket, de ha az orrvadászoknak rám fáj a foguk, azért ne más szenvedjen!
Ezzel a gondolattal érkeztem meg a már füstôlô házhoz és a teljes felszerelésemmel már ugrottam is be az ablakon, s amíg az üvegszilánkok lehullottak a parkettára, két pisztolyommal pár jól elsütött lövéssel sikeresen segítettem a Honvédelmi társaimnak.
- Tudtam, hogy nekem is ide kell sietnem.
- Hyung!... - hallottam meg JungKook hangját és a nem is olyan sűrű, de mégis csak kormos füstben hunyorogva keresni kezdtem ôt. Egy nem Honvédelmi ügynök terítette ôt két vállra. Ezt nem engedhettem! Neki mentem az illetőnek. A mögötte pattogó tűzbe löktem (nem életveszélybe, de ép elég nagy pánikba.) A lényeg, hogy segítettem JungKooknak a csávó csizmája alól kimászni.
Viszont mikor pontot tettünk a támadók elhárításának végére, nem volt idilli. JungKook nagyon le volt törve, ami érthető, hisz mégis csak az ô otthona változott csatatérré...
A sok leégett holmi közt sokáig egy széles falinaptárt bámult, ami elég rendesen megpörkölődött. Szomorúan nézte, hogy jó pár lapja hamuként hever a földön. Ahogy onnan el sétált, kíváncsiságból én is megnéztem ezt az igen csak fontos dolgot JungKooknak. Úgy látszik egy egyszerû éves naptár, ami most pár évvel megszegényedett. Közelebbről megnézve nagyon sok jegyzete van itt minden egyes napnak a kockájában...
"Együtt ebédeltünk és ugyanazt ettük." "Azt mondta, kicsivel ügyesebb lettem." "Egy küldetés után dicséretként megsimogatta a fejem (fáradt volt)." "Véletlenül a bal felső karomban lőtt." "Aggódott értem."
- JungKook... Te...
| 2 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése