P@RTN€R | 2 | Számomra káros az aggodalom {SugaKook}

Suga POV

Az incidenset többé-kevésbé sikeresen átvészelve értünk az én otthonomba vissza. Hihetetlen nyugodtnak tûnôk, de igazából a lelkem belûl össze-vissza hánykolódik. A partnerem mondhatni felkavarta az érzelmeimet, és ez annyira rohadt kényelmetlen érzés, hogy ordítani tudnék.
- Hyung! - ne, ne szólj hozzám! Nem tudom, hogy most miképp bánjak veled. - Suga hyung, lehetséges lenne, hogy csak is miattam rohantál segíteni? Aggódtál? - mosolygott, én pedig fapofával néztem vissza;
- Igen, aggódtam a hosszú-ujjum miatt - mutattam a kormos felsômre, ami rajta volt.
- OhhMyGod! Igaz! Sajnálom, hogy ennyi kárt tettem a ruháidban.
- Tudod, JungKook, azért megbocsátok, az semmi, de hogy nélkülem - basszus, elfogyott a türôképességem, eltűnt a nyugalmam! - a konkrétan zéró tudtommal magadtól rohantál bele egy ilyen kurva veszélyes, miattam kialakult ütközetbe, azért álmodban sem fogok mosolyogni, nem hogy megköszönni!
- Dehát--
- Azok az emberek összezúzták az otthonodat miattam! Ki akarták taposni a beled! - pedig biztos vagyok benne, hogy a tegnapiakat és még többet meg akartál volna még örökíteni abba a falinaptáradba... S most az a te hülyeségedből veszett oda. Oda a naplód rólam! Csak is a te hibádból! Ha vittél volna magaddal... - Ostoba kölyök vagy!
- S most rám vagy mérges?...
- JungKook, ne merj játszani az életeddel! - rángattam meg vállainál, mire azonnal elfordította a fejét kicsit ugyan olyan pírrel, mint amit tegnap láttam rajta. Értem, szóval túl közel vagyok hozzá. - JungKook! Miért... Miért csinálod ezt miattam?... - Komolyan szerelmes vagy belém? Miért? - Én... Én nem tennék meg ilyeneket még a kedvedért sem, akkor meg te m-miért!?... Viselkedj úgy, mint én... mint én veled!
- Ne kiabálj már! - próbálta takarni az arcát, és igyekezett hátrébb lépni tôlem, de ezt nem engedtem. Éreztem, hogy a felkavargott érzelmeim miatt rengeteget energiát kapok, amit muszáj valahogy levezetnem. - Ha enyire rosszul esik, hogy segíteni akartam, üss meg!
- Idióta! - kiáltottam, mire a száját hirtelen eltakaró hadonászó puha tenyerébe csókoltam.
- Suga hyung...
- Miért nem tudsz jól viselkedni?... Miért kell aggódnom miattam?... M-Miért aggódom miattad?... - néztem le, és kínosan lépésekben süllyedtem lefele. Ereszt az agyam, kilyukasztotta a túl terhelt aggodalom. Nem bírom. Egyre lejjebb s lejjebb ereszkedtem, elengedve JungKook vállait. A lába elé nehezedtem térdre; - Te... Szerelembe estél belém, de még titkolni sem tudtad rendesen! Egy gonosz idióta vagy, hogy csak úgy rám zúdítod az érzéseidet! - csaptam rá a parkettára és az összes aggodalmammal együtt kiabáltam ki a torkomat mardosó mondatot: - Kényszerítesz rá, hogy viszonozzam az érzéseidet!!

JungKook POV

Kezeimet az érzelmektől gőzölgő arcomhoz nyomtam és csak magamban eresztettem el a sikolyt; "Annyira édeeees!!!" Ujjaim közt nem bírtam nem bámulni Suga hyungot, ahogy itt térdel a lábaimnál.
Soha sem, álmomba sem gondoltam volna, hogy ez így lesz. Még szerelmet sem kell vallanom neki, hisz tudja. Annyira boldog vagyok! Nem tudom, mihez kezdjek... Össze vissza dübörög a szívem!
Ahhh felnézett! M-Mit csináljak!? A-Azok az ajkak! Azok az ajkak, amik...
- Te meg miért sírsz!??
- S-Sírok!? Én? - érintettem meg az arcomat, s tényleg! Az örömkönnyek kicsordultak!
- Mi a francért sírsz, he?
- M-Mert kiabáltál velem!
Nem mondhatom, hogy boldog vagyok azért, amit az előbb tett. Beteges lenne. Ahhh de a tenyerem! Awww! Megcsókolta! Még mindig benne érzem az ajkainak apró mozzanatait! Azt hiszem látom magam elôtt a temetésem... Szép tiszta márvány sírkő, gyönyörű csillogással, mint Suga hyung hófehér orcája. Ahhh nyugodtan temethetnek... Temessenek!
- Ahhh N-Nem bírom, Suga hyung! - estem térdre elé én is.
- M-Mi a szart csinálsz!??
- Még ha csak a tenyeremet is csókoltad meg, mindenem bele bizsergett, sôt még most is a hatása alatt állok! Gyors, tudom, nagyon jól tudom, de én már több éve vágyok erre. Tegyed magadévá mindenem! Az egész énem!
- Mirôl hadoválsz?... - nézett el gondterhelt arccal, de nem engedhetem, hogy három semmit mondó ponttal csak úgy véget vessen ennek.
Tenyereim közé vettem arcát, s magam felé fordítottam;
- Látsz engem? Engem, aki egyenesen elôtted van. S tudod, ha elôre nézel, és meg is indulsz elôre, minden a tied lehet. Suga hyung... - haraptam ajkaimba, és már most a karjaiba akartam ájulni. - Mindenem a tied akar lenni!
- E-Ez most komoly?... - tátogtak a szavakat Suga hyung szépséges ajkai, mik nem fordultak el más irányba, hanem maradtak elôre fordulva. S tényleg elôre fele néztek.
Minden elsötétült.

Pillanatnyi villanások adtak eleget a látványnak. Megannyi sokat jelentô képkocka.
Suga hyung a kéjvágy lángjaiban égô testemhez ért. A karjaiban tartott. Ölelt. Szorított. Meztelenen éreztem a kettônk védtelenségét. Egyenrangúságát, ahol Suga hyung még is felülkerekedett. Én pedig megadtam magam; Kezeimet magasan az ágytámla fölé emeltem. Kényelmesen összefontam. Hajam összeborzolódva állt már. Egy-egy izzadtság csepp csordult le homlokomról, Suga hyungért siettek. Szemeim kopogtak az éhinségtôl, hevesen dobogtak a kéjt enyhítô érintésekért. Ajkaim levegôért kapkodtak, tátva maradtak az idegeim váratlan reagálásai miatt s látványosan megremegtek. Ugyan így a testem. Futkározott a hideg a hátamon. Feladtam az ellazulást. Lábaimmal összekulcsoltam Suga hyung derekát, amilyen amatőren csak tudtam. Rábíztam magam. Átadtam mindenem. Ô pedig... A ziháló ajkaival, a fehér bôre közvetlen érintéseivel, két keze úri tapintásaival...mindenével befogadta azt, amit készségesen nyújtottam neki. Kiszolgálta magát. Lenehezedett combjaimhoz. Sikításra bírt az ujjaival, majd... Betolta magát. Bent volt. Befelé siklott. Ez bírt mindkettônket hosszas, s még fáradalmasabb nyögésekre, mi pedig nem ellenkeztünk. Ahogy testem melege belsejében hozzáért valamihez, úgy éreztem szétpattantat az idegrendszerem központja. Olyan jó érzés volt, hogy attól fogva egy pillanatig sem talált már haza az ép eszem. Mondjuk eltévedt már a kezdeteknél.
Reggel... majd viszontlátjuk egymást, Józanság.


Suga POV

Amikor alattam feküdt a kéjhajkurászástól kifáradt gyönyörű teste, gyöngéden simogattam meg puha hajfürtjeit. Furcsa és még a szexuális aktusnál érzett melegtôl is melegebb érzés öntötte el az ereim hálózatát, aztán hirtelen fájdalom nyílalt! Felkelt a Nap, s bevilágított az el nem húzott függönyök okából s a fejemben felvisított egy direkt bántani akaró hang. A lelkiismeretem volt. "Szégyen vagy! Miért dobog úgy a szíved!? - szólalt meg. - Hogy "szerelem"!? Te és a szeretet!? Nem, nem, nem. Nem szeretheted ôt! - mondta figyelmeztetően mégis sajnálkozva. - Nem lehet a tied. Hát nem látod azt az ocsmány heget a szépséges testén? Bizony te szegyezted be ôt; Meglôtted ôt! Súlyosan megsebesítetted a védtelen testét! Azt a testet, amit szeretni akarsz. Felejtsd hát el a szereteted íránta. Engedd el. Ô a partnered. Kezeld továbbra is úgy. Bujdoss el a szerelem elôl, míg az el nem halad melletted. Taszítsd hát el magadtól, ha nem akarod, hogy a bűntudatod kétszer annyira gyötörjön." Azt hiszem, szín tisztán megértettem, amit üzenni akart, hiszen a lelkiismeretem.


Már vagy három nap telt el, mióta JungKook rávett, hogy ragadtassam el magam, és tegyem magamévá ôt. Aminek az lett az eredménye, hogy mindketten nagyon is élveztük, de azóta még csak egy hangot sem ejtettünk ki egymás közelségében.
Én a lelkiismeretem miatt speciál menekülök JungKook közelsége elôl. Igaz, hogy az én apartmanomban lakunk, de még is én töltöm egy szállóban az estéim. Otthon meg a munkahelyen pedig ô is kerül engem, nem csak én ôt.
Fura.

JungKook POV

Amikor felkeltem, ráébredtem, mekkora idióta voltam, hogy milyen kibírhatatlanul erőszakoltam magamat Suga hyungra. S most, három nap múlva úgy veszem észre, hogy Suga hyung ennyi idô múltán sem képes megbocsátani nekem.
Mit tettem!??
Nem gondoltam rá eléggé. Ônzô voltam. Lehet, hogy én már évek óta szeretem ôt és már egybôl gondolkodtam is, hogy milyen lenne a közösülés vele, de... attól még, hogy én ennyire fel voltam készülve, az nem azt jelentette, hogy Suga hyung is!
Micsoda hülye voltam...
Magam bûntetésébôl az estéket egy cégen belüli barátomnál töltöm, így remélem egy kicsivel jobban megkönnyítem Suga hyung helyzetét. Hadd gondolkodjon nyugodtan egyedül abban a nagy ágyában. Azaz nem arra céloztam, hogy gondolkodjon kettônk szerelmérôl, hanem csak úúúgy, hogy mit fog most csinálni, mert most... Úgy látszik a Suga hyung döntését befolyásoló forgókerekének mutatója a "ne szólj hozzá" tanácsnál állt meg... Így se a lakásán, se a munkahelyünkön, meg sehol máshol sem szólunk egymáshoz.

Negyedik napja már a szerelmes szívem mély szunnyadásának. S most mintha ténylegesen is töredezni kezdene, mert rendes munkanapunk van, de Suga hyungot nem találom se a lakásán, se a munkahelyen. Ennyire kerülne... Nincs mit tennem, az én hibám. Még aznap este összepakoltam azt a kevéske dolgot, amim Suga hyungnál volt. Jobb, ha majd akkor szívódok fel, mikor ô is majd itthon lesz - gondoltam, de éjjelre sem jött haza, az otthonába...
Reggel viszont már csak kíváncsiságból is rákérdeztem a partnerem honlétére bent, a Honvédelmi Egyesületnél, s nem várt válaszukra ijedten kérdeztem vissza;
- Suga hyungot elkapták!?

Suga POV

Épp azon gondolkodtam egy fegyver kirakat elôtt, hogy miért is érzem magam mérgesnek... Aztán rájöttem!
JungKook már rég az enyém lenne, ha nem lenne a bűnöm jele, a heg testére bélyegezve. Mérges vagyok, igen, dühös mind azokra, akik miatt úgy kellett alakulnia a sorsomnak, hogy az én fegyverem sebezze meg JungKookiet. Bosszús vagyok amiatt, meg azmiatt, meg a Honvédelmi Egyesület miatt, de leginkább azok miatt, akik anno elfogták, és élőpajzsként használták!
Feltûzelve éreztem magam, amiért már tudom, hogy jelenleg melyik érzelem uralja a szívem nagy részét. A mérgesség! S érzem is a tüzét, vagyis... nem sokáig éreztem, mert ahogy ott a kirakat elôtt álltam eloltották - leöntöttek egy vödör vízzel - majd figyelmetlenségem miatt egy teherautóba tuszkoltak.
Üldözôim, rossz akaróim, vagy egyszerûbb körülírásként; az a banda, aki nem talál jobb szórakozást, mint hogy utánam koslasson sikeresen elkapott.

Egy székhez hozzákötve tértem eszméletemhez. Körülöttem két dohos tégla fal, s két börtön rácsos emelvény, egyiken pedig tárva hagyott ajtó. Ami pedig az elrablóimat illeti, egy alakot látok magammal szemben, s még négy hapeknak vettem észre az árnyékát szememsarkából odakint.
Az elôttem tornyosuló magas pasas szövegelni kezdett, de kezdetben csak az arcát bámultam. Sebhelyes volt. Meg volt égetve. De a fejének az épen maradt része igazán ismerôsen hatott, ugyanakkor mintha iszonyat erôs mérget is kezdtem volna érezni.
- Te... - szakítottam mondandójába, ahogy hirtelen felismertem. - Ti vagytok az a banda annóról!? Akik ellen csak négyünket küldtek! - meg voltam győzködve. - Ez... Ez... Ez röhejes! - kezdtem el röhögni teljesen szabad hangerôvel. Hogy ismét pont velük találkozzak, és hogy pont most(!), hát ez tiszta komedi.
- Miért nevetsz!? - kiáltott a pofámba.
- Hát csak mert... - váltottam rendes hangsúlyra. - Nem hittem volna, hogy ti akartok az életemre törni. Ha tisztában lettem volna vele, akkor hamarabb hagyom magam elfogatni.
- Te beverted a fejedet?
- Dehogy, csak annyira piszok mérges vagyok rátok, hogy kibaszottúl végezni akarok a band-- - haraptam a nyelvemre, ahogy felrúgott a székkel együtt, de nem rémisztett meg, tovább pofáztam, nem érdekelt, ha az agyára megyek. Végre itt a legideálisabb alkalom, hogy kiadjam a dühömet. - Rohadékok! Az elsô találkozásunkról félvállról sem érdekel, hogy téppé bombáztátok azt a múzeumot, vagy megannyi anyagi kárt okoztatok a kerületben lakó civileknek, neeem. Honvédelmi ügynök létemre teszek rájuk. Csak egy valami bosszant kurvára - teremtettem vele éles és szikrás szemkontaktust a földön fekve. - Egy fiatalt fiút túszul fogtatok, gondolom emlékeztek, és arra is, hogy élô védőpajzsként használtátok a lövésem ellen, ami miiily véletlen, pont--
- Ki a faszt érdekelnek a bosszúságaid!? - szakított félbe, ahogy rátaposott a földhöz közelebb kötözött bokámra. - "Nem érdekel semmi, csak fizessetek a partnerem fájdalmaiért!" - csúfolódott. - Emlékszel, hogy mi történt miután meglőtted azt a fiút? Rémlik, hogy miképp bántál el velünk?
- Őszintén? Nem - az utolsó emlékképem JungKook általam megsebzett karja.
- Neki löktél minket a pince forró vizes bojlereinek, majd lőttél párat, s mint egy egyszerû csiribu csiribá, párunk arca ilyen rút lett - mutatta. - Ezért pofádat befogod, hogy milyen pokoli gyötrelmet érzel a kis szerelmed miatt.
- Hogy mim miatt!?
- Hjaj hidd el nekünk, nem akartuk mi pont a te mindenedet elrabolni, kis hófehérke.
- Hé!! - Én vagyok felül, te wc kefe szagú seggfej! Engem nevezni egy Disney hercegnônek! Adok én olyat, mit nem fogsz megemlegetni még az unokáidnak sem, egyáltalán, ha lesznek gyerekeid!
Gondoltam, s a földhöz tapasztott tenyereimmel sikerült egy hirtelen vett lendülettel páros lábbal beletapostam a nyugodt lelkivilágába, azaz a lába közti részébe.
Az engemet székhez szorított madzagok már majd, hogy nem elszakadtak, a gyôzelem érzését éreztem, de hamar eltűnt, a banda négy nagy kondisa jött s nekem esett. Kettôvel még talán elbántam volna, de annak a kétszeresével hiába próbálkoztam.
Elszakadtak a madzagok, a széknek pedig lába tört, de én a földön kötöttem ki, hanyatt fekve, leszorítva.
- Kis köcsög! - állt fel lenézve rám a bandavezér már nem úgy nyöszörögve, mint egy kislány. - Direkt céloztál a lábam közé?
- Miért? Fájt? Ígérem, legközelebb a szemedet rúgom ki, nem a petesejteidet - rám se hederített, helyette leguggolt mellém. - Figyelj! - szóltam hozzá, és ahogy rám nézett már lendültek is a kezeim, de épp hogy megállítottak a kondis gorillák. Bosszankodó félmosollyal néztem fel; - Pedig már majdnem kinyomtam szemed világát saját kezűleg.
- Akkor... ha megbocsátasz most mi nyomunk valamit csak teljesen máshova.
- Micsoda!? - ugrottam meg.
- No-no, hogy megijedtél. Ugyaaan, ha a hercegecskéddel csináltátok már, akkor nincs mitôl félni, nem igaz?
Ez a fogyatékos elmeháborodott tényleg nem nézi ki belôlem, hogy én vagyok felül!?
Ideges lettem. Nagyon. Öt fickó fosztott meg a farmeremtől cipôstûl, zoknistúl, a pólómat meg az aljától feltépték egészen az ujjaiig, és azzal kötözték le hátul a kezeim. Ami maradt rajtam az az alsóm volt, meg a póló szétmarcangolt felsôbbik része, annak fonalai takarták csak a mellbimbóimat. De félô volt, hogy ez a csekélynyi ruha sem fog sokáig rajtam maradni.

JungKook POV

- Senki ne becsülje le a Honvédelemi Ügynökséget! A partnerem... ért...  jöttem - kiestem a lendületemből. Suga hyung hangos nyöszörgése fülen ütött, ahogy befordultam abba a cellába, ahol fogva tartották ôt.
Rengeteg csapattal érkeztünk, és hangtompító fegyverekkel könnyedén rajtakaptunk erre a bűntanyára, de még is elkéstünk? Suga hyungot meg--?...
- Te meg?... Idióta! Miért egyedül jöttél!? Öten egy ellen nem--
- Ne befolyásold a kiskirályt, hófehérke - szólították így Suga hyungot, és egy nadrág övet szorítottak a szájához. A nem annyira kigyúrt alak állította fel a földről. Ahogy Suga hyung így tántorogni kezdett nem tudom mit érezhettem, de a fájdalmon keresztül a dühön át mindent, ami csak marni tud. A fickó magához szorította Suga hyung majdhogy nem meztelen testét, én pedig az ujjamat szorítottam a pisztolyom ravaszához. El fog borulni az agyam, érzem. Ha most nem mentem meg Suga hyungot...
- Suga hyung... - remegett meg a hangom.
- Na miaz? Tán nem megmenteni jöttél a hófehérkédet? Vagy csak úgy hagyod inkább, hogy folytassam vele, amibe épp belekezdtem?- szólt a fickó, és keze végig simított Suga hyung fehér testén.
Nem hagyhatom ezt büntetlenül. Ezt már nem.
A kezem remegett, de ahogy Suga hyung szemébe néztem, ô bólintással jelezte, hogy 'gyerünk'. Nem kellett több. Meghúztam a ravaszt. Ekkor Suga hyung elrugaszkodott a fogva tartójától, míg az én hibásan célzott golyóm elment mellettük. Kivette a fegyvert a kezembôl, és seperc alatt harcképtelenné tette mind az ötöt. Pedig csak egyszer pislogtam...
- Kösz a fegyvert - dobta le szájáról az ôvet, a pisztolyt meg nekem vissza.
Őszintén, ilyenkor tudok még jobban bele szeretni. Ahogy a szemem elôtt végezte el ezt mind szemrebbenés nélkül, egyszerűen szexinek és királynak tartottam. A "lelőlek, ne mozdulj" pózban meg a feszes s formás körvonalai hiányos öltözetben nálam az elsôvagonban vitték haza a pálmát.

Végül mi is haza értünk a Honvédelmi Ügynökség jóvoltából. El sem tudtam hinni, hogy egy ilyen esemény után megint csak itt ülünk. Azaz én ülők, míg partnerem kis békésen pakolgat az asztalon, de...
- Suga hyung!
- Hm?
- Azonnal mutasd magad! - estem neki, s a karját megragadva löktem őt a fotelba. Muszáj volt ezt tennem. Ha csak úgy rákérdezek, hogy "Hé, Hyung, elmesélnéd, mit csináltak veled?", akkor kínos hallgatáson kívül semmit nem kapnék. Így magam cselekszem;
- Szállj már le rólam! - méltatlankodott, ahogy főlé térdeltem és bámészkodásomat a nyakánál kezdtem. - M-Mi... Mi ez az egész!? Mi va--
- Nem állok le, amíg meg nem mutattad minden porcikádat, hogy ép és sértetlen.
- Kanos vagy?
- Ne játszadozz, Hyung! - szóltam rá, miközben közelebb hajoltam hozzá és pólója nyakát kihúzva belestem a felső teste felületére. - Tudom, hogy megakartak erőszakolni, ezért--

- N-Nem esett semmi bajom! Különben is te ne játszadozz! - rezdült össze az egész teste váratlanul és fura ijedtséggel markolt pólójába. - Ostoba, nem csinálhatsz ilyeneket - tolta el a kezeimet magától. - JungKook... Több napja nem szóltunk egymáshoz... Nem kellene most úgy viselkedned, mintha semmi sem történt volna köztünk. Úgy sem tudsz úgy tenni!
- Igazad van, Hyung... Bocsánat, hogy megpróbáltam elrejteni az érzéseimet, a tested épségének a megvizsgálása erejéig. Sajnálom, hogy nem voltam erre képes - szálltam ki az öléből. - Az elnézésedért esedezem - sóhajtott, s már nagyom is fárasztónak találtam ezt az egész napot. - Tudod már ezelőtt is úgy gondoltam, ideje lenne, hogy itt hagyjalak. Sôt mi több, már nincs is arra szükség, hogy egy helyen lakjunk. Már elmúlt a veszély, nem igaz? Micsoda könnyedség, hogy már össze is vagyok pakolva. Tudod mit, már itt sem vagyok - intettem és a csomagomat felkapva, vissza se nézve már mentem is. Kinyitottam a bejárati ajtót, és hangosan csaptam be magam mögött, ami a kupolás lépcsőházban igen nagy visszhangot csapott.

Suga POV

Hagyom elmenni, így a helyes. Végül is a munkabeli partnerem. Nem zúghatok bele. Plusz még az ő tanárja is vagyok, igen... Mennyi mindent megmutattam már neki. Többek közt a legfőbb dolgot is megtanítottam; "ha elôre nézel, és meg is indulsz elôre, minden a tied lehet." Emlékszem is mikor ezt a mondatot használta csak is azért a célért, hogy lefeküdhessen velem... Annyira aranyos volt... JungKook...
Nem! Nem és nem. Nem engedhetem, hogy elmenjen! Az óra még csak a felet sem érte el, még időben vagyok! Igaz? Nem veszíthetem el!
Maradjon a partnerem, de legyen mégközelebb hozzám! Legyen a párom! Egy igazi másik felem!
- JungKook!!! - kiáltottam majdhogy nem berántva az egész bejárati ajtót, ahogy kinyitottam. Visszhangzott tôlem a lépcsőház, de nem érkezett felelet. Milyen rossz érzés... Teljesen a szívemig hat, s a felgyűlemkedett levegő újra kikívánkozik. Ordítanom kellett; - JungKook!!! Nem jössz vissza!?
- Hyung, szokj már le, hogy velem kiabálsz. El sem mentem.
- JungKook - nem akartam hinni a szememnek, itt ücsörgélt az ajtó elôtt közvetlen. Ez a kölyök... Tiszta idiótát csinál belôlem. A francba is!
- Os-Ostoba!... Én csak... Én csak vissza akartam kérni a pótkulcsokat...
- Ugyan Suga hyung, nem tudsz elôttem hamis lenni. Sejtettem, hogy csak hamar elôre fogsz nézni, és meg is indulsz elôre, oda ahol már minden a tied - átírta a tanítói szövegem, de úgy tûnik... élvezi. Élvezi, hogy a saját szerelmébôl etet, csak hogy én is érezhessem annak az ízét. - Tudtam... Még ha nem is biztosan, de tudtam, hogy nem hagysz elmenni, hisz a tied vagyok - állt fel leporolva szellős kabátjának hátsóját s ahogy rám mosolygott, én... átöleltem őt. Egy tapodtat sem mozdultam, csak magamhoz rántva fogságba ejtettem őt a karjaimban. Nem engedtem el, hisz féltem, hogy azzal az őszinte mosolyával együtt kilép az életemből.