Éjszakába nyúlt el az összejövetel, és éjfél után tizenhat percre már szét is széledtek az emberek. Zico bátyja eltűnt a sötétségben kísérőjével együtt nyomtalanul, míg YuKwon és MinHyuk a lámpafényben áztatott járdán sétálva integetve búcsúztak el a többiektől.
- JiHoonshi, jössz? - kiabált Taeil visszafordulva a kaszinó felé, ahol a kérdezett személy kedves kis mosolygó arccal támasztotta ki az ajtót. Csak kikísérte Taeiléket;
- Én itt maradok a főnökkel, egy megbeszélés erejéig, de reggel majd találkozunk - integetett, s miközben Taeil elkezdte számolgatni, hogy pontosan hány óra múlva is lesz az a bizonyos reggel, ami még a nyakukban sem hever, háta mögött Zico szódásszifonnal a kezében szétdörögve próbálta lehúzni a sliccét;
- Kell, kell... Kell, hogy legyen... egy hód... nem, egy híd. És - csuklott hangosakat s kereste az említett helyszínt, de végül csak egy fát járt körbe, meg-meglocsolva azt. - Nincsen híd... Nincsen, miről folyóba ugrani... Csobbanva csurgatni... Hát akkor fejjel a fának-- - verte szánt szándékkal a homlokát bele, mire a kéreg meg is repedt. Ő pedig még buggyantabban dúdolta azt, ami csak az eszébe tudott jutni ilyen állapotban. Majd cirógatóan átölelte a szódásszifont, hogy most csak neki csak most hangosabban daloljon: - Ne is foglalkozz velük, hogy rajtunk nevetnek! Csak egy perce ismerlek, de már annyira szeretlek!
- Zico! Zico! Zico, mit csinálsz!? - rohant közelebb hozzá Taeil, de nem mert a szétdűlő csámpázó elé menni. - Hagyd abba Zico, ez egyáltalán nem vicces! Húzd fel a slicced s rángasd ide a beled józan állapotban!
- Vodka szódásszifonban? Az csúcs! - kuncogott Kyung a hátuk mögött. - Zicoya a tudta nélkül kikeverte magának az ütős Fényt... Százezer százalék, hogy annyira be van rúgva, mint papucs az ágy alá. Össze kell kaparnod, Taeilya!... Hajrá! Én addig ide furikázom a kocsit.
- Ya! Zico! Hallottad? Össze kell kaparnalak, szal' sebtiben teremj ide!
- Taeilshi! Hát én varázsszőnyegen lebegek! Szállok má'!
- Gyere, gyerek!
- Hova megyünk? Juuuj Csak nem partyzni hívsz?
- Dee, beezony! Hát persze, hogy oda! Meghívlak egy partyra. Csak te és én meg az öklöm!
- Juuj de jó!
- Gyere már! - csípte nyakon a részeges fiatalt, akit elvileg beengedett személyes körében, mint párkapcsolatát kiegészítő másik félt. - Szedd össze magad! A kedvemért... S nézz a lábad elé, hé! - fogta derékon a fiút, aki elbotlott benne. - Ott dudál Kyung! Gyere, hazavisz minket.
A kocsinál Taeil és Kyung szó szerint próbálta betuszkolni Zicot a hátsóülésre, hogy ott majd elfekszik, oszt' kész, de a részeg állapotban lévő kapálódzott s önkontrollján kívül esett.
- Elegem van! Csapjuk rá a csomagtartó ajtaját!
Taeil kijelentésére a két józan összenézett, mire Zico is felemelkedett közöttük:
- Stipi-stop az anyósülés!
Így indultak el. A sárga háromszöget követve, behajtva rengeteg körforgóba, és onnan kihajtva a haza vezető út felé. Magas lámpaoszlopok fogadtatása alatt haladtak egyre a távolba, a kopár síkságon, miközben egy autót sem találtak maguk mellett. A fény nyalábbak szabályosan siklottak a kocsi ablakain, s egyre csak gyorsabban nyaltak rajtuk végig, mégis nyugodtságot árasztott az egész haza felé vezető út. Zico a végtelenbe nyúló fekete eget kémlelte, és azalatt el-elsuhanó lámpák izzóit, ahogy az arcát megvilágították. Közben Taeil elfeküdve a hátsóülésen elaludt. Egy másik személyről való gondoskodás igazán kimerítő tud lenni a számára, semmi kétség.
- Most vagyunk körülbelül félúton - mondta Kyung, s bekapcsolta a rádiót:
- S, ha megrendeltem az ételem, a menüben attól a fogásokat még megnézhetem. S miért vagy gonosz még velem? Mikor lehet, hogy nem én vagyok rossz, hanem az étterem.
Átkapcsolta, mire a napfelkeltéről szóló időjárás utolsó szavait csípte el, méghozzá, hogy heves széllökések várhatóak. Majd ismét átkapcsolva egy jól ismert műsornak az öreg dallama szólalt meg;
- Rádiókabaré, az elmúlt év esszenciája. Következzék a következő fellépőnek alkotói módszere egy mondatban és ő maga a "műtő előtt felejtett mikrofon" című előadásával... Császkálás közben való ihlet nyerés, egyszóval; hallgatózás.
- Látom, kihevert minden eddigit! Hát akkor irány a második műtét!
- De főorvos úr, hányszor kell még elmondjam; engem nem kell műteni!
- Miért? Mivel hozták be?
- Mentôautóval.
- De milyen betegséggel?
- Azt nem mondták. Csak értem jöttek, s mondták, operáción fogok átesni.
- Ön erre mit mondott nekik?
- Azt, hogy a keresett személy, a szomszédom.
- Mikor történt mind ez?
- Azelôtt, hogy a szomszédom meghalt.
- Mibe halt meg?
- Gondolom abba, amivel engem behoztak.
- Hát még ennek az ellenére is meg kell, hogy műtsük...
- Egy frászt! Haza megyek!
- Nem-nem. Tegnap magában felejtettük az ollót.
- Dehát nem szúr semmi.
- Persze, hogy nem, mert egy tálban van, a csipeszekkel együtt.
- Jó, hogy nem az egész felszerelésüket nem pakolták belém.
- Mi tagadás, eltûnt néhány dolog. Ezért kell magába belenéznünk.
- Áhhh Én mindenre nyitott vagyok már... De remélem ennél a mûtétnél nem követik el ugyanazokat a hibákat!
- Ne féljen, most teljesen új hibákat fogunk elkövetni.
- Zicoya!... Ne aludj itt, elől.
- Huh? Mi!? - nyitotta fel eddig csukva tartott szemeit Kyung hangjára.
- Menj hátra! Veszélyes elől aludni.
- Menjek hátra?... Taeilhez? - nézett hátra, a kényelmesen összekuporodott testre, mire óvatosan kezdett oda mászni a gömbölyödött háthoz, és lábát feltéve, az idősebbik farkcsontjához simult. A szoros közelségben szapora s mély hangot hallatva lélegzett. "Taeilya... Ha... Ébren lennél..." szédelgett felette részegen s visszafojtott mindenféle zajos mozdulatot s rezzenést, így azok helyett menekülő reflex szerűen bújt élettársa nyakába. Vastag ajkait résnyire tátva megérintette velük Taeil pihe-puha nyakánál a bőrt, s egy bizonyos kedvnek a fellobbanása által följebb kúszott, tovább ízlelgetve az öröm útját. "Ahh Basszus!" homályosodott el szeme világa, miközben ezresével villantak fel agyában a különbözőknél különbözőbb képek; nyulak a réten; egy vadászles lerombolva; egy ajtó berúgva, az alsó része letépve; italok, szilvák, szőlők és virágok más-más helyeken heverve; s ruhátlan testek elmosódott körvonalait kivéve: Zico teste egyre csak remegett s remegett. Éhes ragadózóként dolgozik kéj vágyainak elhamvasztásán, s ehhez Taeil állát szükséges csókolgatnia, de alúl, a hevültségében felmelegedett részein is muszáj megszorítania a hurkot.
- Naaa... - szólalt meg hirtelen Taeil. - Fekvőrendőrökre ne két kerékkel menj rá! Az rossz a kocsinak - figyelmeztette a sofőrt, Kyungot, de ő éppen az út hepe-hupás részei felett való elrepüléssel foglalkozott, így nem hallotta az álmában beszélő Taeil suttogó szavait. - Leesek!
- Csak Pszt!... - szólalt meg Zico a fiúja füléhez hajolva. - Pszt!... Aludj... Tovább... - suttogta, s a fiú lenyugodott arcát nézve ő is megkönnyebbült, mindenestül, mire keze már siklott is végig a védtelen derékon egyszerre gyűrve s simítva a ruhát, majd átkarolva azt, ledöntötte a fejét az ülésre.
- Megvagytok ott hátul? - kérdezte Kyung. Lehetséges, hogy most ért el hozzá Taeil suttogó hangjának foszlányai, mire hátra is nézett a visszapillantó tükörből. - Ohhh de aranyos! Örülök, hogy ilyen a kapcsolat köztetek. Mióta jöttetek össze? - érdeklődött, de feleletet egyik sem adott, aludtak.
Csak később, mikor a belváros igaz buzgó fényei sodrottak az alvó pároson, akkor az egyikük, felébredve s nem is furcsállva semmit, kikulcsolta a lábait Zicoéból, s nehézkesen felült, kitekintve az ablakon.
- Kyung, hallod!?
- Igen?
- Itt ki is tehetsz. Eszembe jutott, hogy elugorhatok bért szedni.
- Éjjel?
- Ő ilyenkor dolgozik - vont vállat, majd megköszönve a fuvart, kiszállt az autóból, majd ahogy maga mögött becsapta az ajtót, visszanézett; - Ohh majd elfelejtettem! - vette észre Zico mellett a szemüvegét. Újra kinyitotta, felvette azt, s egy újabb ajtó csapódással elköszönt Kyungtól.
Jelentős idő múltán; Zico még mindig az autóban, egy garázsba beparkolva ébredt magára. Az ajtót nyitva találta, s látta, hogy hajnali virradatra készül a Nap s az ég. Kilépve a főútra, egy nagy, széles, méghozzá számára teljesen ismeretlen kanyar ívében állott meg. A városnak egy balszélsőbbik kerületében volt, de ő ezt nem tudta, s azt se, hogy merre induljon haza...
- JiHoonshi, jössz? - kiabált Taeil visszafordulva a kaszinó felé, ahol a kérdezett személy kedves kis mosolygó arccal támasztotta ki az ajtót. Csak kikísérte Taeiléket;
- Én itt maradok a főnökkel, egy megbeszélés erejéig, de reggel majd találkozunk - integetett, s miközben Taeil elkezdte számolgatni, hogy pontosan hány óra múlva is lesz az a bizonyos reggel, ami még a nyakukban sem hever, háta mögött Zico szódásszifonnal a kezében szétdörögve próbálta lehúzni a sliccét;
- Kell, kell... Kell, hogy legyen... egy hód... nem, egy híd. És - csuklott hangosakat s kereste az említett helyszínt, de végül csak egy fát járt körbe, meg-meglocsolva azt. - Nincsen híd... Nincsen, miről folyóba ugrani... Csobbanva csurgatni... Hát akkor fejjel a fának-- - verte szánt szándékkal a homlokát bele, mire a kéreg meg is repedt. Ő pedig még buggyantabban dúdolta azt, ami csak az eszébe tudott jutni ilyen állapotban. Majd cirógatóan átölelte a szódásszifont, hogy most csak neki csak most hangosabban daloljon: - Ne is foglalkozz velük, hogy rajtunk nevetnek! Csak egy perce ismerlek, de már annyira szeretlek!
- Zico! Zico! Zico, mit csinálsz!? - rohant közelebb hozzá Taeil, de nem mert a szétdűlő csámpázó elé menni. - Hagyd abba Zico, ez egyáltalán nem vicces! Húzd fel a slicced s rángasd ide a beled józan állapotban!
- Vodka szódásszifonban? Az csúcs! - kuncogott Kyung a hátuk mögött. - Zicoya a tudta nélkül kikeverte magának az ütős Fényt... Százezer százalék, hogy annyira be van rúgva, mint papucs az ágy alá. Össze kell kaparnod, Taeilya!... Hajrá! Én addig ide furikázom a kocsit.
- Ya! Zico! Hallottad? Össze kell kaparnalak, szal' sebtiben teremj ide!
- Taeilshi! Hát én varázsszőnyegen lebegek! Szállok má'!
- Gyere, gyerek!
- Hova megyünk? Juuuj Csak nem partyzni hívsz?
- Dee, beezony! Hát persze, hogy oda! Meghívlak egy partyra. Csak te és én meg az öklöm!
- Juuj de jó!
- Gyere már! - csípte nyakon a részeges fiatalt, akit elvileg beengedett személyes körében, mint párkapcsolatát kiegészítő másik félt. - Szedd össze magad! A kedvemért... S nézz a lábad elé, hé! - fogta derékon a fiút, aki elbotlott benne. - Ott dudál Kyung! Gyere, hazavisz minket.
A kocsinál Taeil és Kyung szó szerint próbálta betuszkolni Zicot a hátsóülésre, hogy ott majd elfekszik, oszt' kész, de a részeg állapotban lévő kapálódzott s önkontrollján kívül esett.
- Elegem van! Csapjuk rá a csomagtartó ajtaját!
Taeil kijelentésére a két józan összenézett, mire Zico is felemelkedett közöttük:
- Stipi-stop az anyósülés!
- S, ha megrendeltem az ételem, a menüben attól a fogásokat még megnézhetem. S miért vagy gonosz még velem? Mikor lehet, hogy nem én vagyok rossz, hanem az étterem.
Átkapcsolta, mire a napfelkeltéről szóló időjárás utolsó szavait csípte el, méghozzá, hogy heves széllökések várhatóak. Majd ismét átkapcsolva egy jól ismert műsornak az öreg dallama szólalt meg;
- Rádiókabaré, az elmúlt év esszenciája. Következzék a következő fellépőnek alkotói módszere egy mondatban és ő maga a "műtő előtt felejtett mikrofon" című előadásával... Császkálás közben való ihlet nyerés, egyszóval; hallgatózás.
- Látom, kihevert minden eddigit! Hát akkor irány a második műtét!
- De főorvos úr, hányszor kell még elmondjam; engem nem kell műteni!
- Miért? Mivel hozták be?
- Mentôautóval.
- De milyen betegséggel?
- Azt nem mondták. Csak értem jöttek, s mondták, operáción fogok átesni.
- Ön erre mit mondott nekik?
- Azt, hogy a keresett személy, a szomszédom.
- Mikor történt mind ez?
- Azelôtt, hogy a szomszédom meghalt.
- Mibe halt meg?
- Gondolom abba, amivel engem behoztak.
- Hát még ennek az ellenére is meg kell, hogy műtsük...
- Egy frászt! Haza megyek!
- Nem-nem. Tegnap magában felejtettük az ollót.
- Dehát nem szúr semmi.
- Persze, hogy nem, mert egy tálban van, a csipeszekkel együtt.
- Jó, hogy nem az egész felszerelésüket nem pakolták belém.
- Mi tagadás, eltûnt néhány dolog. Ezért kell magába belenéznünk.
- Áhhh Én mindenre nyitott vagyok már... De remélem ennél a mûtétnél nem követik el ugyanazokat a hibákat!
- Ne féljen, most teljesen új hibákat fogunk elkövetni.
- Zicoya!... Ne aludj itt, elől.
- Huh? Mi!? - nyitotta fel eddig csukva tartott szemeit Kyung hangjára.
- Menj hátra! Veszélyes elől aludni.
- Menjek hátra?... Taeilhez? - nézett hátra, a kényelmesen összekuporodott testre, mire óvatosan kezdett oda mászni a gömbölyödött háthoz, és lábát feltéve, az idősebbik farkcsontjához simult. A szoros közelségben szapora s mély hangot hallatva lélegzett. "Taeilya... Ha... Ébren lennél..." szédelgett felette részegen s visszafojtott mindenféle zajos mozdulatot s rezzenést, így azok helyett menekülő reflex szerűen bújt élettársa nyakába. Vastag ajkait résnyire tátva megérintette velük Taeil pihe-puha nyakánál a bőrt, s egy bizonyos kedvnek a fellobbanása által följebb kúszott, tovább ízlelgetve az öröm útját. "Ahh Basszus!" homályosodott el szeme világa, miközben ezresével villantak fel agyában a különbözőknél különbözőbb képek; nyulak a réten; egy vadászles lerombolva; egy ajtó berúgva, az alsó része letépve; italok, szilvák, szőlők és virágok más-más helyeken heverve; s ruhátlan testek elmosódott körvonalait kivéve: Zico teste egyre csak remegett s remegett. Éhes ragadózóként dolgozik kéj vágyainak elhamvasztásán, s ehhez Taeil állát szükséges csókolgatnia, de alúl, a hevültségében felmelegedett részein is muszáj megszorítania a hurkot.
- Naaa... - szólalt meg hirtelen Taeil. - Fekvőrendőrökre ne két kerékkel menj rá! Az rossz a kocsinak - figyelmeztette a sofőrt, Kyungot, de ő éppen az út hepe-hupás részei felett való elrepüléssel foglalkozott, így nem hallotta az álmában beszélő Taeil suttogó szavait. - Leesek!
- Csak Pszt!... - szólalt meg Zico a fiúja füléhez hajolva. - Pszt!... Aludj... Tovább... - suttogta, s a fiú lenyugodott arcát nézve ő is megkönnyebbült, mindenestül, mire keze már siklott is végig a védtelen derékon egyszerre gyűrve s simítva a ruhát, majd átkarolva azt, ledöntötte a fejét az ülésre.
- Megvagytok ott hátul? - kérdezte Kyung. Lehetséges, hogy most ért el hozzá Taeil suttogó hangjának foszlányai, mire hátra is nézett a visszapillantó tükörből. - Ohhh de aranyos! Örülök, hogy ilyen a kapcsolat köztetek. Mióta jöttetek össze? - érdeklődött, de feleletet egyik sem adott, aludtak.
Csak később, mikor a belváros igaz buzgó fényei sodrottak az alvó pároson, akkor az egyikük, felébredve s nem is furcsállva semmit, kikulcsolta a lábait Zicoéból, s nehézkesen felült, kitekintve az ablakon.
- Kyung, hallod!?
- Igen?
- Itt ki is tehetsz. Eszembe jutott, hogy elugorhatok bért szedni.
- Éjjel?
- Ő ilyenkor dolgozik - vont vállat, majd megköszönve a fuvart, kiszállt az autóból, majd ahogy maga mögött becsapta az ajtót, visszanézett; - Ohh majd elfelejtettem! - vette észre Zico mellett a szemüvegét. Újra kinyitotta, felvette azt, s egy újabb ajtó csapódással elköszönt Kyungtól.
Jelentős idő múltán; Zico még mindig az autóban, egy garázsba beparkolva ébredt magára. Az ajtót nyitva találta, s látta, hogy hajnali virradatra készül a Nap s az ég. Kilépve a főútra, egy nagy, széles, méghozzá számára teljesen ismeretlen kanyar ívében állott meg. A városnak egy balszélsőbbik kerületében volt, de ő ezt nem tudta, s azt se, hogy merre induljon haza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése