XVIII. Specialista a szakmában {Eladó-Kiadó}

Zico POV

Taeil az ajtón nyitott be éppen, mikor JiHoon és én egymás mellett törökülésben a fallal szemben próbáltuk eltüntetni a filccel játszott amőba játékunkat a fehér felületről. Nem akartuk, hogy Taeil észre vegye, dehát végül ez lett;
- Fehér vízfestékkel próbálkoztok, atyaég!!??... Miért nem volt annyi eszetek legalább, hogy grafitceruzával játszotok!??... De persze nem... Ti nem gondoltatok rá, hogy akár papíron is tudnátok amőbázni... Aish Miért kell hazajönnöm azzal a ténnyel, hogy otthon két ostoba gyerekem vár?
- Én nem vagyok a gyereked - suttogtam magam elé bámulva, a földön ülve, majd felnéztem Taeilre. -, a pasiféléd vagyok...
- Én is!
- He!? Mi!? - lepődtem meg a csak úgy szabadon bekiabált tiltakozásán JiHoonnak.
- Csak viccbôl mondjuk, nem?... - nézett vissza rám szintén érdeklődő arccal.
- "Viccbôl"? Hjam, igen, viccbôl - pusmogtam félmosollyal a szemeibe tekintve, majd ismét magam elé bámultam. "Most mit is mondtam?..." Mielôtt a fejem kongó ürességében még tovább visszhangozhatott volna ez a kérdés, megszólalt a telefonom csengőhangja. Erre az ingerre felpattantam, de ahogy már felvettem, kinyomták.
" Kim JungWoo 'Szerződést' " jelezte a kijelző a fel nem vett hívás tulajdonosát.
Az az ûzletember... Mintha már két nap telt volna el azóta... Lehetséges, hogy most már igencsak el kéne juttatnom neki a szerződést... De azt megkeresni...

Végül ma este nagyot nyelve szálltam ki JiHoon mellől, az ágyból, s lábujjhegyen osontam ki a hálóból. Még sosem hatott kényelmetlennek a lépteim. Viszont most... Minden egyes mozdulatomban érzem a súlyom s az erőfeszítésem... Nehéz vagyok, mintha szét akarna esni a testem... S én mégis megyek, haladok...
A nappalit, ahol Taeilya alszik nagy ívben elkerültem, hogy a bejárati ajtóhoz lopakodva, onnan forduljak el a konyha irányába, ami közt van a széles íróasztal. Annak az első fiókjába szokta Taeil bedobálni az összes féle iratot. Mappákban, fóliákban, vagy csak összetűzve tart ott mindent. Egymást összenyomó papírhegyek... Ahogy benyúltam könnyem csordult volna ki, ha nem lennék merev a feszültségtől, annyira ideg tépően hatott a papírlapok súrlódásának hangja. Csak úgy visszhangzott s fájt, ahogy próbáltam azt a szerződést keresni a sok összefűzött lap közt.
Mikor már megfordult a fejemben, hogy mi van, ha nem is itt tartja azt, akkor szúrt szemet a "tőzsde" szó. Gyorsan elő is kaptam a mobilomat, hogy rávilágítsak, jól látom-e. S tényleg az volt.
- Tuti ez lesz! - s már vettem is a kezembe, gondosan kiemelve, majd sebtében, de figyelmesen elolvastam, csak a tudás iránti kíváncsiságomért, de be kellett látnom, hogy ebből bizony én alig értek valamit. Túl sok a szakszó, vagy csak túl darabosan s tárgyközpontslagosan van megfogalmazva?... Nem tudom... De zavar, hogy nem tudom feldolgozni a tartalmát. Emiatt okkal vagy ok nélkül, de lefagytam, ott egy helyben.
- Mit csinálsz? - a hátam mögül jött hirtelen kérdésre megremegtem, de ahogy az agyam pár másodpercnyi késéssel felismerte az elôbb hallott mély hangot, le tudtam nyugodni, mire intettem is az érdeklődőnek;
- Gyere, JiHoon. Te érted ezt?
- Ugye ez a titkos színes cukros süti receptje, amirôl beszéltünk, hogy kéne csinálni.
- Nem az. Annál... Annál azért kevésbé bonyolultabb. Te biztos érted, nézd meg - adtam át egyenesen a kezébe.
- Részvényi szerzôdés... Taeil tőzsdézik? - vezette a szemét sorról sorra, mire ámultan ért el az aláírások alá nyomtatottan írt nevekhez. - Taeil JaeHyoval és a kaszinó fônôkével?... Ez kínai!
- Hogy mi? Kínai?
- Igen, ez hamisítvány - nézte át ismét a szerzôdést. - Miért van ez itt?
- Nem tudom, de ammm, el kell, hogy tegyem és tovább küldjem egy társaság érdekében - húztam a számat és kivettem a kezébôl, hogy összehajtva a farzsebembe mélyre becsúsztassam. Még mindig tudatlannak érzem magam... S a teljes nyugtalanságba képes lökni a tény, hogy nem tudom mibe is vágok bele pontosan. Nagyon remélem, az az ember majd elmagyarázza nekem ezt a valamit. Ha netán megint csak valami rosszat okoznék Taeilyanak, nem bocsátanám meg magamnak... Ahh Nem is kéne ezt a bizonytalan dolgot megvalósítanom? Hagyjam? Mit csináljak? Mi lenne a helyes? - JiHoon, tudod, mikor eltûntem, akkor--
- Miért nem alusztok!? - Taeil... Taeil hangjára megfagyott ereimben a vér. Itt van. Mögöttem. Ô... Nem tudtam megmozdulni, még a beszédben elakadt szám is nyitva maradt, arra a hangra, mely a következô gondolatomban lévô szó elsô betûje lett volna. Akartam, de most már nem tudom megkérdezni JiHoont, hogy mit gondol a helyzetemrôl...
- Ne haragudj, Taeil, hogy felébresztettünk! - esett térdeire a dongsaengem, ahogy az expartnere felé fordult. - Nem akartuk! Már is megyek vissza! - mondta, mintha esküdt tenne és lábaira állva sietősen elcsoszogott.
Én is mentem volna utána, futtában eltűnni, de ez a parancs nem ért el az agyamig. Gátolta minden más. A gondolataim fémként alkottak áttörhetetlen falat az eszem köré.
- Mi a baj, Zicoya?
Ha én azt meg tudnám fogalmazni most, nem állnék itt megfagyva.
- Zico?...
Ránéztem Taeilre oldalról, lehajtott fejjel. Ahhoz képest, hogy az elôbb még aludt, éber tekintettel kémlelt engem és várta tôlem a választ, legalább egy kis hümmögést. Karjaiba tette a kezét és a nagy pólója, ami bőven körbe érné ôt még egyszer, felgyûrôdôtt és a meztelen combjára szorosan tapadó boxer jobban láthatóvá vált.
- Gyere már ide! - utasított, s ahogy látta, hogy már teszem is meg a léptem felé, megfordult s az ágyához ment, hogy visszaüljön. Belemarkolt a takarójába és elhajította azt a párnáira. Megpaskolta maga mellett a helyet, s türelmetlenül intett, hogy menjek oda. - Vagy aludni mész és neked lesz rossz, hogy elnyomod a problémád, vagy idejössz, kinyögni nekem azt, feltéve, ha bízol bennem.
- Mindig bízom benned - suttogtam és nehezen tett lépésekre kényszerítettem magam, hogy a közelébe merészkedjek. Lassacskán oda érve az ágyhoz, tenyeremmel lenehezedve, csípni kezdett a zaklatottságom. Szemeim megrebbentek a  kellemetlenségtől, s csak a kezemet tudtam nézni, ahogy az belemart a sötét lepedôbe. Kapaszkodni akart, s kapaszkodott, amiért az egész énem egy zuhanás kezdete elôtt érezte magát, miközben én csak leültem.
- Zico, éjjel van, semmi rohanás, semmi munka, csak te meg én... - a halk hangja, mely közvetlen hozzám szólt, visszahúzott a földre, az ágyra, s belsőm nyugodni kezdett. Viszont a kezem még mindig kapaszkodott. - Mondom, felejtsd el a feszültségeket!... - érintette meg a karom, mire melegség járta át testem. Érzem, értem; Most ô tart és véd a zuhanástól. - Dôlj hátra!
- J-Jó... - pislogtam rá és hagytam el a katonás testtartásom.
- Mivel csillapíthatnálak? - kérdezte egy váratlan mosollyal az arcán, amire tényleg nem voltam felkészülve. Erôsen megdobbantotta a szívem. Annyira jó és felemelô érzés ez, mint amilyen rossz volt az elôbbi összekuszált elmém.
Taeil pedig a szemeimben olvasott, és megértette, hogy nem beszélek, nem bírok. Így ô sem szólt egy szót sem.

Kényelmesen elhelyezkedett felettem, majd a karomat is elengedte, csupán azért, hogy az arcomhoz érjen, de csak igazán gyengéden. Csak néztem rá, de ahogy lejjebb süllyedt, káprázni kezdtek a szemeim. Felszökött a vér a fejembe.
Mikor volt utoljára ilyen közel? Mikor csókolt meg? Nem emlékszem rá...
Most pedig akár egy nosztalgiai körút; Taeil egy pihentetô csókkal kezdeményezett szám szélén, majd bágyadttá vált tekintettel rendesebben a dús ajkaimra nehezedett, s puhán súrlódni kezdett. A folyamatos érintéseink közti kis résekben a levegô csak úgy járta az öröm táncát. Ide-oda hagyta magát sodorni a bent már nem tarthatott leheleteinknek. S Taeil egyre mélyebbre törő csókja közben apró ujjbegyei csak úgy mihasznaságból megsimogatták az orcám, viszont én mégis összpontosítva rá átéreztem azt, és tûzként üdvözöltem magamban a szerelem végtelen erejét. Nem bírtam magammal tovább. Hajába túrtam, s én próbáltam kezdeményezni azokat a lehengerlő csókokat.
"Ne hagyjuk abba! Nem akarok nélküle lenni! Érezni akarom!" S a visszhangban nem volt már elég a csókjaink nedves s zavarba ejtő hangeffektje, még az én aprócska nyögéseim is csatlakoztak hozzá. Önkívületi állapotomban még közelebb akartam ôt érezni magamhoz, így egyik kezemet még jobban haja sűrűjébe mélyesztettem, míg a másikat hátára csaptam. Erre ahogy a súlynak nevezhetetlen tömege rám bízta magát, ajkai a nyakamra csúsztak és hevesen tették azt, amit tûzesen akartak. Szerelmem szüntelenül lepte el lepke csókokkal a védtelen területeim. "DeJó!" nyögtem élesen s felhajlítottam térdeimet, két lábam közé határolva ezzel az ő törékeny fenséges testét. Erre Taeil tenyere a középpontomhoz tapadt, jelentős mértékű ingert éreztetve velem. Még a szemeimet is kénytelen voltam összeszorítani, miközben képes volt benedvesíteni a boxeremen mozgó vékony ujjai alapos munkájával. Ennek következtében én is... Nekem is többet kívánt a férfi énem. Kezeimmel szintén fogdosni akartam; Benyúltam a nagy lógó pólója alá, gyermeki könyedtséggel felgyûrtem azt, és szomjazva rá végig tapintottam a feszes hátán, majd kezeimmel megismertettem Taeil testének legkarcsúbb vonalait. Viszont... Be kellett látnom, hogy bármit is csinálok, a bizsergő belsőm vágyakozását nem csillapíthatom. Ahhoz Taeil kell. Taeilt akarom! Őt és az övet bennem... S ahogy hátra csaptam a fejem vakon bedugtam az ujjaim a boxerébe. Le akartam húzni róla azt...
- Zico! Nem - ugrott fel rólam, kihúzva magát. - Nem kívánhatod ennyire! Itt van JiHoon, alig pár méterre.
- Pedig azt akarom, hogy keményen megdugj! - mondtam a szemeibe nézve, de ahogy elpislogtunk pár pillanatot egymásra bámulva; keményen elpirultam. Szinte le lehetett volna kaparni a rám égett vörösséget. Hogy nyilvánulhattam meg ilyen őszintén!?
- Így kimutatni a fogad fehérjét!... - vigyorgott rám. - Így... tényleg tetszel... - ragadott meg, ahol ért, s azzal együtt dörzsölődni kezdett hozzám a méretével. Nem tudom, hogy csinálta, de élveztem. Nagyon. - Érd be ennyivel, kicsi Zicoya. A hátsódba most hosszú lenne utat betonozni - folytatta, miközben két tenyere hátra nyúlt, s mind kettő a seggemhez tapadt. A nadrágomon keresztül markolt a húsomba. Pont a farzsebeimnél...
- Huh? - lepődött meg egy kicsit, s már nyúlt is bele a gondolatban említett zsebembe, mire észrevette. Kivette és észrevette a szerződést. - Miket nem rejtegetsz itt!? Bele akarsz keveredni?
- Taeil, én...
- Nem kell ez neked - tanácsolta, mire a szemem elé tartotta azt, hogy megjegyezzem, ehhez nem nyúlhatok. - Csináltál róla fotót?
- Nem.
Erre elmosolyodott, s folytatta. Tényleg, mintha mi sem történt volna, újra letepert. Addig kényeztetett apró, de speciálisan jelentős érintéseivel, míg el nem felejtetett velem mindent, s fejemben csak ô maradt.