28-Block-B Befektetés

JaeHyo POV

A minap a konyhába ittam pár kortynyi energia italt, pedig nincsen semmi a közeljövőben, ha jól emlékszem, de azért szeretem az ízét, általában még a szememet is lehunyom. Szaporákat nyeltem, közben neki dőltem a hûtôajtónak, majd hirtelen egy nagy lendülettel ellöktek onnan. Majdnem kiejtettem a poharat a kezemből, de még az orra bukásomat is sikerült megakadályoznom. Hiába, király vagyok!
Még azt is meg tudom mondani, hogy kinek az ujjai bántak velem olyan rossz indulatúan. Ehhez nem kell megfordulnom, hisz éreztem az ugyanakkora fokú gőgösséget, mint amekkora félénkséget enyhe bizonytalansággal. Igen. Tisztán éreztem. Már majdnem elmosolyodtam, de a hûtôajtó becsapása, majd az ő csoszogó léptei is észhez térítettek.
- Ne legyél mindig útba - szólt hozzám, de csak is előre nézett. Két kezében egy kis almát fogott, amit az ajkaihoz nyomott és meleg leheletekkel próbálta ellepni a hidegen tartott gyümölcsöt. Hangosan igyekezett haraphatóvá tenni az érzékeny fogainak, miközben én képtelen voltam parancsolni magamnak, elnézegettem azokat a forró lélegzeteket és a hangja hozzá könyörtelenül ingerlően hatott. - Miért bámulsz most?... Mi van rajtam nézni való, mond meg! - a durva hangzás hazavágta az előbbi rózsás élményt, de meg kell, hogy mondjam... Jól játszik. A követelőzős énje néha elállja a nyertes utam. Szinte már nyílik a szám, és akkor ô boldog lenne, de csak lenne. Nem áll szándékomban az ő szemében veszíteni, még így sem, hogy én már elértem azt, amit akartam; Mert talán többet is kapok még... Azt hiszem várok még egy kicsit, hiszen annyira élvezem ezt a játékot!

Igen, akár mi is legyen, akár mi is jöjjön közbe, az idő a legnagyobb vagyonom. Az van. Az jó.
A kezdeteknél, miután sikeresen rá tudtam hajtani s messzire is mentem részegen, akkor elnyertem a figyelmét. Mikor eltűntem, s ő a lépcsőnél várt engem, akkor meg nem mást kaptam, mint a tudatot, hogy már képes aggódni is értem. S úgy érzem, most eljött az idő, hogy egy harmadik pipával is frissítsem a jegyzetem a mobilom memóriában, ahol pontokban vannak szedve azok a lépések, melyekkel egyre csak közelebb tudok kerülni MinHyukhoz.
Recept:
Érd el, hogy figyeljen rád.
Érd el, hogy aggódjon érted.
Érd el, hogy foglalkozzon veled.
S ezeket követi még sok egyéb más biztosan bekövetkezni fogó történés. Mind. Szép. Sorban.
Most, a hármas pont igazán időigényesnek hatott, de megérte bele fektetnem az időm. Hisz aminek be kellett következnie, az még nagyobb szintre emelkedett a tervezetnél. Az általam teremtett szituációban nem csak azt értem el, hogy foglalkoztassam őt, mikor mit s miért csinálok, hanem ő bizony odáig folyamodott, hogy esténként a testével első osztályú kényeztetésben részesítsen. Igazából hihetetlen ilyen nagy ugrást végre hajtani! Dehát ez az én édes mázlim.

Az egész tervem akkor kezdődött, mikor azt jelentette ki hazugan, hogy az tetszik neki, ha egy szót sem szólok hozzá. "Nahát, akkor játszunk egy játszmát!" gondoltam akkor magamban. Így; A kívánságával állítottam őt szembe, hogy észre vegye a tényt, hogy nem érdemes füllenteni se nekem, se magának. Mi értelme? Úgy is átlátok rajta, s egyszer úgy is a porcikáimban fogom érezni a szerelmét. Meg fogom kapni őt egészben.
JiHoon azt mondja, sokat akarok? Lehet.

Ami pedig őt és Taeilt illeti; Nem számít. Nem számít senki. Mindenkit tönkreteszek, csak MinHyuk legyen az enyém. Minden befektetett energiám MinHyukké. S az ő befektetett energiája pedig az enyém.

Nem is tudom, melyik tetszik nekem jobban, mikor én szorítom magamhoz és majdhogynem felfalom ôt, pont, amikor először (józanul) szeretkeztünk, vagy amit most csinálunk, azaz ô csinál velem.
Áhh már tudom. Az lenne a legjobb, ha mindkettő egyszerre történne.
Ezért amit el kell érni az az, hogy MinHyuk is így gondolja ezt!
Ábrándoztam ezen a 'mi kell s mi nem'-en, mire az ebéd időben összegyűlt társaságunk két személyt hiányolt.
- Hol van Pyo és Taeil?
Kérdezte pont MinHyukkie, miután elnézett rólam, látva, hogy én is azt a kettőt keresem.
- Megették őket a ghoulok!
- Hogy kik?...
- B-Bomb, te nem nézel elég animét! Most ide jössz!
Zico két vállon ragadta azt az értékes testet, s látni lehetett, hogy nem szándékozza elengedni. Ennek nem más lett az eredménye, minthogy MinHyukkieval még véletlenül sem tudtam összefutni a nap folyamán, hisz Zico bezárva tartotta, hogy megnézesse vele a Tokyo Ghoult.
Mikor már nyolcadszorra mentem el a leader szobájának ajtaja előtt, sejtettem, hogy ma se lesz semmi nagy ugrás az életembe. Szomorúan mentem el aludni. Igen... Valami olyat csinálni, hogy hagyat fekszem, lehunyom a szemem és szépen lassan elkavarodok a következő megállóba; az álomvilágba.
De... Ma nem jött értem a vonat... Hiába ácsorogtam ott magányosan a megállóban, a szemeim nyitva voltak, élesen figyelték a plafont, s az eszem pedig ugyan olyan élesen számítgatta és viszonygatta az időt idővel.Vártam. Amit csináltam az nem egyéb, hanem várakozás. MinHyukra... Nem tudtam elaludni, s mikor ez a tudat a kényelmetlen érzettel együtt köz- s összpontosult bennem, kikeltem az ágyból. "Mit nekem lepedő, párna meg takaró... Nekem Ő kell!" bámultam magam elé s kilépve az ajtón, a nappalit egy mobiltelefonnak a hatalmas fénynyalábai öltöztették fel. Kicsit meglepődtem...
"MinHyuk!" Vettem őt észre, ahogy ott aludt a wifi-készülék melletti fotelben felhúzott lábakkal s telefonnal a kezében. Halk léptekkel suhantam oda, eléje, méghozzá óvatosan föléje is hajoltam. A képernyő mindig más-más színnel próbált befedni engem s a nappalit, mivel az animének egyik epizódja még mindig folyamatosan dobta képeiben az eseményeit, de a nézője már aludt. Kezem csak úgy magától mozdult előre, mire csuklómon éreztem MinHyuk gyenge, de meleg szuszogását. Összerezdültek porcikáim. S tényleg...
Istenem, mit csináljak? Ez a makacs pasi most olyan aranyos, mint egy bolyhos tollas angyalka. Olyan akár, mint egy ma-született alvó méhecske.
"A-Akarom!" gondoltam s mielőtt bármilyen hangot kiadtam volna, tenyeremet a szájamhoz csaptam. Erre pedig a következő magam előtt látott képzeletemben már a karjaimban viszem be őt a hálóba. Hát legyen. Csak nem lesz belőle baj...
Felemeltem őt, s egyből már rogytak is be a térdeim. "Hjaj! Nehéz!" nyeltem egy nagyot, s ahogy próbáltam előre lépni, feje a mellhasamra dőlt.  "Perszeee... Ez kellett még. Így... Így rohadt... Aranyosss!" szorítottam össze az ajkaim, mintha egy fangirl lennék, s már haladtam is vele előre, csak hát nem zökkenő mentesen. Bombie mozogni s ébredezni kezdett...
Egy nyögés szerű hangot hagyott el, mire elkomolyodott arccal döntöttem őt még jobban magam felé.
- Haah?... - kezdett el nézelődni. - Amm... Hüüm-- - éreztem szempárjait magamon, de nem reagáltam. Most már felébredt. Nem szabad semmi jelentős arckifejezéssel elrontanom a játszmánkat.
Ezt a célt szolgálva próbáltam csak a lábam elé, illetve valami másra figyelni, mindenre, csak nem MinHyukra összpontosítani, de valami közbeszólt. Azaz inkább közbedobogott. "M-Mi ez a folyamatos zakatolás?" hasadt át a fejemen a kérdés, mint legelső gondolat, de hamar észrevettem, hogy az a valami elégé hangos, erős és ütemes... Így mertem előrukkolni egy gyanúval. "A szíve lenne?... Az dübörög ennyire!? Ki akar esni a helyéről?" a megfejtésre magam elé bámultam és belül én is melegséget kezdtem érezni.
MinHyuk...
Te most...
Zavarban vagy?
Miattam?
Félsz talán?
Tőlem?
Milyen érzelmek kavarognak benned?
Mire gondolsz, ami ennyire megmozgat téged?
Mi nem engedi, hogy az enyém legyél?
A labirintusban összetákolt szíved miatt vagy ilyen nehéz?

Ahogy bent, a zártabb négy fal közt befektettem őt az ágyra, én is már másztam a helyemre MinHyuk fölött áthajolva.
Érzelemmentes pókerarcom ekkor megijedt. Karjaim is megremegtek egy leheletnyit, ahogy a csendben meghúzódott ragadozó vadult markolt bele a lelógott trikómba, akár a prédájába.
- Maradj... Maradj ilyen közel - nyomta homlokát a mellkasomhoz, s én már engedtem is el magam, úgy mozogva, ahogy ő diktálja.
Hát ma se marad el az ő titkos kacérkodása?

Szokásként folyamodsz ehhez? Vagy tényleg akarod? Hümmm...
Jó. Legyen, csináld, a bábod leszek. Elégedj meg velem, amennyire csak akarsz. Lássuk.

Ahogy homlokát a nyakamba fúrta, hátul, a trikóm alá hirtelen lépésekben merészkedett be. Végig húzta minden ujját a bőröm vékony felületén, s hagytam magam, hogy a legkönnyedékebben fektessen hagyat, s másszon rám, fejét még mindig a kulcscsontomnál leszorítva.
Egy izgalom kapuja kilincséről származott rejtőzködő izzadságcsepp csúszott le arcom egyik sötét és eldugott szegletén, mert ha a valóság nem csalfa, a fülem MinHyuk hangját hallja. Most, csak is most, ma a legérzékibb nyögéseit hallom. Az ő kéjes énje árassza be az egész szobát.
Lábai csak úgy görcsölnek, egyre csak dörzsölődik hozzám, s nem képes betelni semmivel. Ujjai remegve tapadnak hátamra, s ajkai nedvesen siklanak a nyakamon.
- Ahh... Ahh... Ahhj
Nem akarom elkiabálni, de mintha ebben a fűtött állapotban kezdene eluralkodni a teste. Szinte már érzem, merre haladnak a dolgok. S már...
Ott is vagyunk.
- Ahhh francba! - emelkedett fel, de lesüllyesztett fejjel. Látom. Arca kipirult, igazán a rózsa kertekre emlékeztetett, vagy inkább az egyik fura animekarakterre. Pislogott párat és nem akarta elhinni azt, amit érez, a testének a természetes reakcióját: - Hogy lehetséges ez? - szipogott fel ártatlan szemekkel, mint aki eddig abban a tudatban élt, hogy ez mind csak egy álom, ő bizony nem művel ilyeneket a valóságban. De úgy látszik megszólalt az ébresztője, s szégyelli magát. Vörös arcán lehunyta szemeit, s súlyát nem tartotta tovább, teljesen rám nehezült. Éreztem a merevedését, hogy mennyire képes volt felizgatnia magát. Parányit szánalomra méltó... Mégis tetszik, ahogy saját magát ostromolja, méghozzá sikeresen. MinHyukkie...
- Minden nap csinálod. Persze, hogy már élvezed.
- Kuss, én nem él-- Mit mondtál? - kapta rám a tekintetét én meg a szemeibe pontosítottam a tényt, ha nem tudná;
- Annyiszor csináltad és élvezted, hogy a tested már többet akar, hiszen tudja, hogy megkaphatja.
MinHyuk elnyílt ajkakkal figyelt rám, pontosabban a mozgó számra és a hangomra, majd hirtelen nagy mosolyra kerekedett;
- Yatta! - szólalt meg olyan hangzással, mint egy kisgyerek, aki azt kapta szülinapjára, amit várt - Yatta! - ismételgette japánul, hogy "megcsinálta" egyre mélyebb s győzedelmesebb hangon. Látom... Ma túlságosan sok animét nézett Zicoval. - Yatta!... - hunyta le a szemeit és a mellkasomhoz dörzsölte az arcát. Nagyon jó kedvű volt, már kuncogni is kezdett. Le akart gurulni rólam, röhögésbe kezdve, de nem engedtem. Mindkét karommal magamhoz öleltem.
- MinHyukkie... Nem akarod folytatni? - kérdeztem, mire kicsit felhajolva, az ajkait az államhoz érintette. Ez csók akart lenni?...
- A számra is adhattad volna, Bombie... Vagy nem akartad, hogy véletlenül elcsendesíts? Milyen törődő!...
Nem felelt. Még az eszéhez sem jutott el a mondandóm, csak az, hogy beszélek, s emiatt ő boldogan mosolygott, majd... A karjaim fogságában elaludt...