Mi a megoldás arra, hogy egy fél pár zokni soha az életbe ne tűnjön el? Ezen a válaszon még dolgoznak a brit tudósok. Ebben az idôtájban is agyalnak. Ezen a reggel is, miközben Lee Taeil az egyik kezével dobál, otthoni nyelven: keres, s másikban a telefonját tartja marokban.
- Aish Komolyan, YuKwon!
- Ne légy ideges! Ki-be, ki-be, lélegezz! De azért siess! Másfél óra, és a Kaszinónál kell lenned.
- Keresd meg a zoknim, basszus! Hamarabb is ráülhettél volna a mobilodra!
- Érintôképernyôsre?...
- Lettél volna okos, mint a mobilod, akkor legalább este hívhattál volna, hogy ma írjuk azt a szaros papírt.
- Szerződést.
- U-gyan-az!
- Taeilya... - lépett ki a hálószoba ajtaján Zico, már rendes ruhában egy kis ásítással a félfára támaszkodva. - Hova sietsz?
- YuKwon temetésére.
- Jézusom! - kerekedtek ki a szemei, mire JiHoon is kikukucskált "bátyja" háta mögül igazán meglepôdôtt tekintettel.
- Ne hidj neki! - kiabált YuKwon, mire Taeilen kívül a másik kettô is hallotta. - Még dobog a szívem!
- Hja... De az agya már nem működik.
- Taeil! Épp elég probléma lépett fel... Szedd a lábad!
- What the fuck?...
- Jó, akkor, kérlek szépen, de komolya-- M-MinHyuk, ne menj még be!... Hát mert... Taeil, most leteszem. Ajánlom siess!
- Mit ajánlasz már! Aishh! Nyugtatót bassz hozzám, ne ajánlatokat!...
- Nyugtatót akarsz? Itt vagyok! - állt Zico a párja elé lazán széttárt karokkal. Várt. Várt, miközben Taeil zsebre tette a mobilját, s nyűgösen dörzsölgette szemeit, majd fejét fogva nézett fel Zico napos tekintetére. Nézte szem rebbenés nélkül, ameddig a tartott karokból ki nem fogyott az energia arra a pillanatra, s leereszkedtek. Taeil csak ennyit mondott;
- Sietnem kell...
Azzal Zico csupán annyit látott, hogy az idősebb megtalálta a keresett zokninak a párját, ami kiszúrta a szemét a cipôk mellé ledobva.
- Jiho hyung - hallatszott JiHoon hangja. Mint minden reggelen, most sem viselkedett szokásához ellentétesen. Testvérként szólt az idôsebbhez, akinek viszont egy kis letörtség pislákolt az arcán, de ezt persze nem akarta mutatni "öccsének", így a hozzá intézett kérdésre egybôl kedvet váltott; - Ma délután kell visszaadnunk a plüss állatokat a kislánynak és a kisfiúnak, igaz?
- Igen. Ma én... - gondolkodott el. - Szabad vagyok! Oh igaz is... - csapta arcához tenyerét, mire JiHoon egybôl érdeklôdôtt "bátyja" jó léte felôl. - A közel múltban e-elvesztettem... - suttogta igazán halkan maga elé bámulva, majd bizalmasan JiHoon kíváncsi füléhez hajolt. - az összes kártyámat. A kártyatartómmal együtt a bank, biztosítási, személyi... Pedig ezen a héten csak egyetlen egy biciklis akart elütni... Lehet, hogy akkor mondott búcsút nekem a tárca... Az utcán... Ez rohadt nagy baj, igaz?
- M-Mond el Taeil hyungnak! Hátha tud segíte--
- Dehogy is! N-Nem... Nagyon nem akarom, hogy az én bajaimra pazarolja az energiáját. A saját ügyeire kell koncentrálnia, saját magára - suttogta, mire elszaladt mellettük az említett fiú, és lábára erőszakolva a cipôjét köszönni készült.
- Metro kártya? - emlékeztette ôt JiHoon, mire némán bólintva, cipőstül visszaszaladt, majd újra az ajtóban állt.
- Szemüveged? - szólt Zico, s Taeil újból visszaeredt.
Vagy háromszor játszódott le az inga futás, majd véglegesen elindult hátra se nézve.
YuKwon a ráccsal akarat nélkül díszített és belakatolt kaszinó ajtajánál ácsorgott, arcát, mintha az idegesség szele ütötte volna meg, nyugtalanul várakozott, majd mire megpillantotta Taeilt, minden további nélkül leszaladt az elôtte fekvô pár fokos lépcsôn, gyorsan a várt fiúhoz. Közben MinHyuk észre se vette a rohanó lábakat maga mellett, hisz csukott szemekkel napozott, hátra támaszkodva, s nem érdekelte, hogy ruhája akár koszossá is válhat. Nyugodtnak látszott, de eredetileg bosszantotta egy gondolat; Érezte, hogy barátja valamit elhallgat elôle, s az az ok miatt nem mehet be a kaszinóba. Eddig úgy látta, hogy YuKwon csak miatta marad itt kint, és ôrzi ôt... Amellett, hogy Taeilnek fogadó bizottságot játszik. NaDe MinHyuk azt se tudja, mi is folyik itt; Mi okból van itt Taeil is YuKwonnal?
Gondolta, ha bejut, megtudja. Azzal össze is szedte magát, és már eredt is a számukra mindig nyitva álló hátsóbejárat felé, de ahogy a másik kettô csatlakozott hozzá, YuKwon megállította;
- Biztos vagy benne, hogy nem akarsz hazamenni? - ért a vállához, mire MinHyuk számolni kezdett valamit az ujjain, és mielôtt maga elé vette volna másik kezét is, felelt;
- Ötödszörre kérdezed már.
- Számolod?...
- Miért nem mehetek be?...
- Csak neked akarok jót... - suttogta a másik irányba nézve. - Igazán kint maradhatnál...
- Ha így viselkedsz velem, én komolyan mérges leszek rád!
- NaJó! Siessünk be! - emelte fel kezeit, majd megtolta a mellette elhaladt Taeil hátát, aki ment is tovább elôre fele, de a felszínen érdekelte MinHyuk jelenlegi viselkedése;
- Mi baja? JaeHyo csinált vala--
- Pszt! - hallgattatta el Taeilt azonnal YuKwon, majd elsôként lépett át a küszöbön, görcsölt végtagokkal. Aggódó tekintettel nézett szemfülesen körbe a betévedő embereket fogadó hatalmas és tágas helyiségben, majd az előttük elnyúló folyosón, ahol a termek ajtai mind zárva fehérlettek. Kilincseik sem mozdultak. - Az ötös számúba, Taeil - mutatott a szem elôtti zsákutcába. - Ott vannak már bent - mosolygott megnyugodottan, mire az útba igazított megköszönve ment is.
- Kik vannak bent?...
- Cs-csak a kaszinó fejesei, de igazából nem tudom - vont vállakat hazudva MinHyuknak.
- Akkor miért nem megyünk be megnézni? - lépett elôrébb, mire YuKwon neki esve állította meg. Félve ölelte át;
- Nem, nem, nem, nem!... F-Fontos dolguk van!... Igen! Szerzôdést írnak! - mondta anyai hangsúllyal a kifogásokat, majd azon nyomban elszontyolodott; - Kérlek, ne maradj itt. Nem akarom. Tényleg fix a döntésed, hogy nem akarsz haza menni? - csúsztatta le a kezeit barátja karjain, mire MinHyuk csak visszafogottan sóhajtott;
- Hatodszorra sem változik a válaszom, és ha így folytatod századszorra sem fog.
- Miért jöttél egyáltalán, áruld már el!?
A kérdezett elővette a telefonját és már a kijelzôvédôt feloldva ott állt JaeHyotól kapott üzenete, amiben két sorban arra kérte ôt, hogy csatlakozzon társához: "YuKwont megbíztam egy feladattal, szeretném, hogy menj vele. Kaszinó. Várakozz te is ott, és ne siess el!"
- Az a szemét!!! Ha a szemem elé kerül... - szorította ökölbe a kezét, és feladta a további próbálkozásokat a mentôakcióval. MinHyuk parancsra van itt vele... Ez ellen nem tehet. Így csak számolja a hosszú perceket, hogy a tárgyaló terem ajtaja kinyíljon. Órák után, kora délután mozdult a kilincs, és a benti hangzavar kiszivárgott. Sokan voltak bent. Elsôként Taeil jött ki mellette pedig
JaeHyo, és igazán barátságosan beszélgettek egymással. YuKwon nem is hitt a szemének, MinHyukot viszont nem ez, hanem maga, JaeHyo látványa döbbentette le, akit a leges leghamarabb vett észre.
- Még az a szerencséd, hogy ez tényleg jövedelem hozó dolog! Így nem hiába veszed el az idômet.
- Ugyan! - szólt hangosan JaeHyo, mire megremegett a hozzátartozó fiú. Hallja annak a hangját, akijére nem készült fel.
- Ne ugyanozzál, mert ezzel a vacakkal bizony négy bér szedés is el lett csúsztatva.
- Van neked egy modelled, az miért nem segít? Nászban vagytok már?
- Vicces vagy, de ôt nem fogom belerángatni semmibe! Apropó neked meg ott van MinHyuk! - mutatta, mire JaeHyo szelíden fejbe csapta ôt és lejjebb hajolt hozzá a fülébe suttogva;
- Már a kilincs kattanásakor is rátévedt a szemem. Végig a fejemben volt. Ebben ismerhetnél - mondta ráförmedt viselkedéssel, és már hagyta is maga után Taeilt, MinHyuk felé sétálva.
- Az én kuva anyámat, persze, menj csak. Idióta állat! - szidta, majd hamar figyelmen kívül hagyta. Van más dolga.
Az emberek nagy morajában a tiszta fehér fal mellett JaeHyo és MinHyuk számára kiszigetelôdött a hely. Privátban egymással szemben álltak.
- Hello, MinHyukkie.
- M-Mi az? Most meg kéne köszönnöm, hogy köszöntél?... Miért vagy itt? Visszajössz a városba vagy... mész a szüleidhez?
- Csak a munka miatt vettem rá magam, hogy magára hagyjam apámat. Így megyek is mindjárt.
- "Csak a munka miatt"? - nézett maga elé. "Ha nem maradsz itt és nem is jössz haza, miért jelensz meg?... Miért kell látnalak!?" - Én... azaz te... Mikor?...
- Valami probléma van? Vagy csak játszadozol? - fogta meg a fiú kezeit finoman. - Mond csak ki, ami a nyelved hegyén van. Ha szótlanul magadban tartod, nem fogom érteni soha.
- S-Semmi! - rántotta ki a kezeit és hátralépett. - Nincs semmi mondani valóm - pontosított és áll higgadtsággal nézett fel, JaeHyo szemeibe.
- Ahhh Valóban? - mosolygott. - Akkor hát jó volt téged látni. Szia - intett nyugatias lazasággal, nyitott tenyérrel és sarkon fordult.
MinHyuk nem mozdult.
Szemeit azon a távolodó illetőn tartotta, aki az elôbb még a kezeit kezeiben tartotta;
- Csak "szia"?... - kérdezte magában, annyira kizárva a külvilágot, hogy még a közelében lévő barátja, YuKwon is eltűnt. Kiüresedett a folyosó.
A visszhangos parkoló garázsajtaja már nyílt is, ment fel a roló, jött be a fény, és a középen várakozó fekete autó hátsóbbik ajtaja becsapódott, ahogy JaeHyo beült.
- Hé! - kiáltott utána YuKwon, és saját árnyékával futott versenyt egészen a számára ismeretlen kocsihoz. Látta, hogy egy idegen napszemüveges férfi ül a volánnál, s alkatából könnyen kikövetkeztette, hogy amerikai az illető. Ennyit állapított meg egyetlen pillantással. Nem azért loholt, hogy meglesse JaeHyo mostani sófôrjét.
- YuKwon?... Valami jelenteni valód van? - húzta le az ablakot JaeHyo.
- Igen! Kijelentem, hogy egy szemétláda vagy! - csapott tenyerével az autó tetejére, mire JaeHyo és az előtte ülő sófôrje is behúzta fejét vállai közé a mennydörgés szerű hangra. - Direkt küldtél üzenetet MinHyuknak!
- És az baj? - komolyodott tekintete, ahogy YuKwon mérges szemeibe nézett. - Kíváncsi voltam, hogy hallgat-e még a szavamra.
- Persze, hogy hallgat! - csapott megint a tetôre, mire a sófôr félig hátrafordult, gyanúsan nézve YuKwont, de a jelenleg idegességgel meghintett fiú egyáltalán nem törődött egyébbel. Szemei elôtt csak is fônöke volt. - Rémes vagy... Igazából, csak látni akartad.
JaeHyo vállat vont;
- Jó megbizonyosodni afelől, hogy rendben van-e melletted... Bár nem nézett ki túl vidámnak. Rendesen eszik?
- Úgy bánsz vele, mint egy állattal, kiskedvenccel, akit hirtelen csak magára hagytál oda haza.
- Dehogy is! - ráncolta szemöldökét ellent vetve, és ahogy elfordította tekintetét YuKwon megragadta gallérját;
- Mond! Érdekel ô? - kérdezte mély hangján, miközben ablakon keresztül húzta volna ki az idősebbet, ha nem uralkodna magán. Közben JaeHyo csak leintette a családi sófôrt, hogy "ura a helyzetnek". Összeszedetten volt a karmok fogságába. - Szereted MinHyukot? - rángatta meg, hogy a válasz végre kiessen belôle;
- Igen. ...Na! - ragadta meg a rossz indulatú csuklókat, mire YuKwon inkább elengedte. - Szeretem MinHyukot! - lélegzet fel hátrébb csúszva az ablaktól. - Ezen nem szeretnék változtatni...
- Akkor vidd magaddal, hogy jobban érezze magát.
- Azt mondod? - pislogott JaeHyo kíváncsian, mire lassan apró mosoly sántikált az arcára. - MinHyuk nem csak undort és mérget érez mellettem?... Boldog is tudna lenni?...
YuKwon bólintott.
- Jó, hogy így látod - nézett szembe bizalmasan társával, majd őszintén sóhajtott; - De nem vihetem magammal. Elvonná a figyelmemet, holott a tôzsdepiacon az a legfôbb, ami egy brókernek lehet.
- Aish Komolyan, YuKwon!
- Ne légy ideges! Ki-be, ki-be, lélegezz! De azért siess! Másfél óra, és a Kaszinónál kell lenned.
- Keresd meg a zoknim, basszus! Hamarabb is ráülhettél volna a mobilodra!
- Érintôképernyôsre?...
- Lettél volna okos, mint a mobilod, akkor legalább este hívhattál volna, hogy ma írjuk azt a szaros papírt.
- Szerződést.
- U-gyan-az!
- Taeilya... - lépett ki a hálószoba ajtaján Zico, már rendes ruhában egy kis ásítással a félfára támaszkodva. - Hova sietsz?
- YuKwon temetésére.
- Jézusom! - kerekedtek ki a szemei, mire JiHoon is kikukucskált "bátyja" háta mögül igazán meglepôdôtt tekintettel.
- Ne hidj neki! - kiabált YuKwon, mire Taeilen kívül a másik kettô is hallotta. - Még dobog a szívem!
- Hja... De az agya már nem működik.
- Taeil! Épp elég probléma lépett fel... Szedd a lábad!
- What the fuck?...
- Jó, akkor, kérlek szépen, de komolya-- M-MinHyuk, ne menj még be!... Hát mert... Taeil, most leteszem. Ajánlom siess!
- Mit ajánlasz már! Aishh! Nyugtatót bassz hozzám, ne ajánlatokat!...
- Nyugtatót akarsz? Itt vagyok! - állt Zico a párja elé lazán széttárt karokkal. Várt. Várt, miközben Taeil zsebre tette a mobilját, s nyűgösen dörzsölgette szemeit, majd fejét fogva nézett fel Zico napos tekintetére. Nézte szem rebbenés nélkül, ameddig a tartott karokból ki nem fogyott az energia arra a pillanatra, s leereszkedtek. Taeil csak ennyit mondott;
- Sietnem kell...
Azzal Zico csupán annyit látott, hogy az idősebb megtalálta a keresett zokninak a párját, ami kiszúrta a szemét a cipôk mellé ledobva.
- Jiho hyung - hallatszott JiHoon hangja. Mint minden reggelen, most sem viselkedett szokásához ellentétesen. Testvérként szólt az idôsebbhez, akinek viszont egy kis letörtség pislákolt az arcán, de ezt persze nem akarta mutatni "öccsének", így a hozzá intézett kérdésre egybôl kedvet váltott; - Ma délután kell visszaadnunk a plüss állatokat a kislánynak és a kisfiúnak, igaz?
- Igen. Ma én... - gondolkodott el. - Szabad vagyok! Oh igaz is... - csapta arcához tenyerét, mire JiHoon egybôl érdeklôdôtt "bátyja" jó léte felôl. - A közel múltban e-elvesztettem... - suttogta igazán halkan maga elé bámulva, majd bizalmasan JiHoon kíváncsi füléhez hajolt. - az összes kártyámat. A kártyatartómmal együtt a bank, biztosítási, személyi... Pedig ezen a héten csak egyetlen egy biciklis akart elütni... Lehet, hogy akkor mondott búcsút nekem a tárca... Az utcán... Ez rohadt nagy baj, igaz?
- M-Mond el Taeil hyungnak! Hátha tud segíte--
- Dehogy is! N-Nem... Nagyon nem akarom, hogy az én bajaimra pazarolja az energiáját. A saját ügyeire kell koncentrálnia, saját magára - suttogta, mire elszaladt mellettük az említett fiú, és lábára erőszakolva a cipôjét köszönni készült.
- Metro kártya? - emlékeztette ôt JiHoon, mire némán bólintva, cipőstül visszaszaladt, majd újra az ajtóban állt.
- Szemüveged? - szólt Zico, s Taeil újból visszaeredt.
Vagy háromszor játszódott le az inga futás, majd véglegesen elindult hátra se nézve.
YuKwon a ráccsal akarat nélkül díszített és belakatolt kaszinó ajtajánál ácsorgott, arcát, mintha az idegesség szele ütötte volna meg, nyugtalanul várakozott, majd mire megpillantotta Taeilt, minden további nélkül leszaladt az elôtte fekvô pár fokos lépcsôn, gyorsan a várt fiúhoz. Közben MinHyuk észre se vette a rohanó lábakat maga mellett, hisz csukott szemekkel napozott, hátra támaszkodva, s nem érdekelte, hogy ruhája akár koszossá is válhat. Nyugodtnak látszott, de eredetileg bosszantotta egy gondolat; Érezte, hogy barátja valamit elhallgat elôle, s az az ok miatt nem mehet be a kaszinóba. Eddig úgy látta, hogy YuKwon csak miatta marad itt kint, és ôrzi ôt... Amellett, hogy Taeilnek fogadó bizottságot játszik. NaDe MinHyuk azt se tudja, mi is folyik itt; Mi okból van itt Taeil is YuKwonnal?
Gondolta, ha bejut, megtudja. Azzal össze is szedte magát, és már eredt is a számukra mindig nyitva álló hátsóbejárat felé, de ahogy a másik kettô csatlakozott hozzá, YuKwon megállította;
- Biztos vagy benne, hogy nem akarsz hazamenni? - ért a vállához, mire MinHyuk számolni kezdett valamit az ujjain, és mielôtt maga elé vette volna másik kezét is, felelt;
- Ötödszörre kérdezed már.
- Számolod?...
- Miért nem mehetek be?...
- Csak neked akarok jót... - suttogta a másik irányba nézve. - Igazán kint maradhatnál...
- Ha így viselkedsz velem, én komolyan mérges leszek rád!
- NaJó! Siessünk be! - emelte fel kezeit, majd megtolta a mellette elhaladt Taeil hátát, aki ment is tovább elôre fele, de a felszínen érdekelte MinHyuk jelenlegi viselkedése;
- Mi baja? JaeHyo csinált vala--
- Pszt! - hallgattatta el Taeilt azonnal YuKwon, majd elsôként lépett át a küszöbön, görcsölt végtagokkal. Aggódó tekintettel nézett szemfülesen körbe a betévedő embereket fogadó hatalmas és tágas helyiségben, majd az előttük elnyúló folyosón, ahol a termek ajtai mind zárva fehérlettek. Kilincseik sem mozdultak. - Az ötös számúba, Taeil - mutatott a szem elôtti zsákutcába. - Ott vannak már bent - mosolygott megnyugodottan, mire az útba igazított megköszönve ment is.
- Kik vannak bent?...
- Cs-csak a kaszinó fejesei, de igazából nem tudom - vont vállakat hazudva MinHyuknak.
- Akkor miért nem megyünk be megnézni? - lépett elôrébb, mire YuKwon neki esve állította meg. Félve ölelte át;
- Nem, nem, nem, nem!... F-Fontos dolguk van!... Igen! Szerzôdést írnak! - mondta anyai hangsúllyal a kifogásokat, majd azon nyomban elszontyolodott; - Kérlek, ne maradj itt. Nem akarom. Tényleg fix a döntésed, hogy nem akarsz haza menni? - csúsztatta le a kezeit barátja karjain, mire MinHyuk csak visszafogottan sóhajtott;
- Hatodszorra sem változik a válaszom, és ha így folytatod századszorra sem fog.
- Miért jöttél egyáltalán, áruld már el!?
A kérdezett elővette a telefonját és már a kijelzôvédôt feloldva ott állt JaeHyotól kapott üzenete, amiben két sorban arra kérte ôt, hogy csatlakozzon társához: "YuKwont megbíztam egy feladattal, szeretném, hogy menj vele. Kaszinó. Várakozz te is ott, és ne siess el!"
- Az a szemét!!! Ha a szemem elé kerül... - szorította ökölbe a kezét, és feladta a további próbálkozásokat a mentôakcióval. MinHyuk parancsra van itt vele... Ez ellen nem tehet. Így csak számolja a hosszú perceket, hogy a tárgyaló terem ajtaja kinyíljon. Órák után, kora délután mozdult a kilincs, és a benti hangzavar kiszivárgott. Sokan voltak bent. Elsôként Taeil jött ki mellette pedig
JaeHyo, és igazán barátságosan beszélgettek egymással. YuKwon nem is hitt a szemének, MinHyukot viszont nem ez, hanem maga, JaeHyo látványa döbbentette le, akit a leges leghamarabb vett észre.
- Még az a szerencséd, hogy ez tényleg jövedelem hozó dolog! Így nem hiába veszed el az idômet. - Ugyan! - szólt hangosan JaeHyo, mire megremegett a hozzátartozó fiú. Hallja annak a hangját, akijére nem készült fel.
- Ne ugyanozzál, mert ezzel a vacakkal bizony négy bér szedés is el lett csúsztatva.
- Van neked egy modelled, az miért nem segít? Nászban vagytok már?
- Vicces vagy, de ôt nem fogom belerángatni semmibe! Apropó neked meg ott van MinHyuk! - mutatta, mire JaeHyo szelíden fejbe csapta ôt és lejjebb hajolt hozzá a fülébe suttogva;
- Már a kilincs kattanásakor is rátévedt a szemem. Végig a fejemben volt. Ebben ismerhetnél - mondta ráförmedt viselkedéssel, és már hagyta is maga után Taeilt, MinHyuk felé sétálva.
- Az én kuva anyámat, persze, menj csak. Idióta állat! - szidta, majd hamar figyelmen kívül hagyta. Van más dolga.
Az emberek nagy morajában a tiszta fehér fal mellett JaeHyo és MinHyuk számára kiszigetelôdött a hely. Privátban egymással szemben álltak.
- Hello, MinHyukkie.
- M-Mi az? Most meg kéne köszönnöm, hogy köszöntél?... Miért vagy itt? Visszajössz a városba vagy... mész a szüleidhez?
- Csak a munka miatt vettem rá magam, hogy magára hagyjam apámat. Így megyek is mindjárt.
- "Csak a munka miatt"? - nézett maga elé. "Ha nem maradsz itt és nem is jössz haza, miért jelensz meg?... Miért kell látnalak!?" - Én... azaz te... Mikor?...
- Valami probléma van? Vagy csak játszadozol? - fogta meg a fiú kezeit finoman. - Mond csak ki, ami a nyelved hegyén van. Ha szótlanul magadban tartod, nem fogom érteni soha.
- S-Semmi! - rántotta ki a kezeit és hátralépett. - Nincs semmi mondani valóm - pontosított és áll higgadtsággal nézett fel, JaeHyo szemeibe.
- Ahhh Valóban? - mosolygott. - Akkor hát jó volt téged látni. Szia - intett nyugatias lazasággal, nyitott tenyérrel és sarkon fordult.
MinHyuk nem mozdult.
Szemeit azon a távolodó illetőn tartotta, aki az elôbb még a kezeit kezeiben tartotta;
- Csak "szia"?... - kérdezte magában, annyira kizárva a külvilágot, hogy még a közelében lévő barátja, YuKwon is eltűnt. Kiüresedett a folyosó.
A visszhangos parkoló garázsajtaja már nyílt is, ment fel a roló, jött be a fény, és a középen várakozó fekete autó hátsóbbik ajtaja becsapódott, ahogy JaeHyo beült.
- Hé! - kiáltott utána YuKwon, és saját árnyékával futott versenyt egészen a számára ismeretlen kocsihoz. Látta, hogy egy idegen napszemüveges férfi ül a volánnál, s alkatából könnyen kikövetkeztette, hogy amerikai az illető. Ennyit állapított meg egyetlen pillantással. Nem azért loholt, hogy meglesse JaeHyo mostani sófôrjét.
- YuKwon?... Valami jelenteni valód van? - húzta le az ablakot JaeHyo.
- Igen! Kijelentem, hogy egy szemétláda vagy! - csapott tenyerével az autó tetejére, mire JaeHyo és az előtte ülő sófôrje is behúzta fejét vállai közé a mennydörgés szerű hangra. - Direkt küldtél üzenetet MinHyuknak!
- És az baj? - komolyodott tekintete, ahogy YuKwon mérges szemeibe nézett. - Kíváncsi voltam, hogy hallgat-e még a szavamra.
- Persze, hogy hallgat! - csapott megint a tetôre, mire a sófôr félig hátrafordult, gyanúsan nézve YuKwont, de a jelenleg idegességgel meghintett fiú egyáltalán nem törődött egyébbel. Szemei elôtt csak is fônöke volt. - Rémes vagy... Igazából, csak látni akartad.
JaeHyo vállat vont;
- Jó megbizonyosodni afelől, hogy rendben van-e melletted... Bár nem nézett ki túl vidámnak. Rendesen eszik?
- Úgy bánsz vele, mint egy állattal, kiskedvenccel, akit hirtelen csak magára hagytál oda haza.
- Dehogy is! - ráncolta szemöldökét ellent vetve, és ahogy elfordította tekintetét YuKwon megragadta gallérját;
- Mond! Érdekel ô? - kérdezte mély hangján, miközben ablakon keresztül húzta volna ki az idősebbet, ha nem uralkodna magán. Közben JaeHyo csak leintette a családi sófôrt, hogy "ura a helyzetnek". Összeszedetten volt a karmok fogságába. - Szereted MinHyukot? - rángatta meg, hogy a válasz végre kiessen belôle;
- Igen. ...Na! - ragadta meg a rossz indulatú csuklókat, mire YuKwon inkább elengedte. - Szeretem MinHyukot! - lélegzet fel hátrébb csúszva az ablaktól. - Ezen nem szeretnék változtatni...
- Akkor vidd magaddal, hogy jobban érezze magát.
- Azt mondod? - pislogott JaeHyo kíváncsian, mire lassan apró mosoly sántikált az arcára. - MinHyuk nem csak undort és mérget érez mellettem?... Boldog is tudna lenni?...
YuKwon bólintott.
- Jó, hogy így látod - nézett szembe bizalmasan társával, majd őszintén sóhajtott; - De nem vihetem magammal. Elvonná a figyelmemet, holott a tôzsdepiacon az a legfôbb, ami egy brókernek lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése